2018. december 7. péntek
Send this article Print this article

Az EMNT, valamint az EMNP elnökségének közös nyilatkozata „Az Év Bortermelője” díj idei odaítélésének tárgyában

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége örömmel vette tudomásul, hogy a magyar borászat Kossuth-díjáért, „Az Év bortermelője” nevű szakmai elismerésért folyó versenyben első ízben került be az öt jelölt közé a trianoni határokon kívül tevékenykedő borász, Balla Géza, aki jelöltté válását követően rögvest el is nyerte a rangos díjat.



Balla Géza azon túl, hogy a Kárpát-medence legfelkészültebb és legeredményesebb borászainak egyike, tudatosan törekszik arra, hogy fellendítse a legősibb magyar borvidékek egyikének, a már Szent István idején bizonyíthatóan szőlőtermő Ménesnek (Arad-Hegyalja) a boréletét, közösséget szervez, tanácsokat ad, egyetemen tanít. Hangsúlyt fektet a régi magyar fajtákra, köztük a furmintra és a kadarkára, az ebből készített aszújellegű édes bora egy évszázadokra visszatekintő magyar hagyományt elevenít fel. Hazai és nemzetközi borversenyeken elért érmei szinte megszámlálhatatlanok.
Balla Gézát egy példaértékű gesztussal már a kétezres évek elején soraiba fogadta a legjelentősebb szakmai szervezetek közül kettő, a Pannon Bormíves Céh, valamint a Magyar Borakadémia. Ez utóbbi „Az Év Bortermelője” díj idei odaítélésével hitet tett amellett, hogy a Kárpát-medence organikus egység, s a magyar teljesítmény nem kötődik országhatárokhoz. Balla Géza kitüntetése a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés nagyívű politikai programjának borszakmai visszaigazolása.
Az EMNT, valamint az EMNP elnöksége ezúton gratulál Balla Gézának a megérdemelt elismeréshez, és kíván neki további sikereket a magyar borászat felvirágoztatásában.
 
Az EMNT elnöksége nevében
Tőkés László elnök
 
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségének nevében
Szilágyi Zsolt elnök


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010