2017. augusztus 26. szombat
Send this article Print this article

„Magyar kenyér” az úrasztalára

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi irodájában szombat délelőtt kerítettek sort a Magyarok Kenyere programsorozat részeként azoknak a kenyereknek a kiosztására, amelyeket a másnapi, vasárnapi úrvacsoraosztásnál használnak majd fel a különböző bihari egyházközségekben.



Idén augusztus 20-án első alkalommal került sor Nagyváradon Szent István-napi ünnepségre, ennek részeként a város főterén, a Szent László téren a történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszentelték a Magyarok Kenyere program során összegyűlt búzából készült kenyereket, majd megszegték és szét is osztották az ünneplők között.
Augusztus 26-án délelőtt az EMNT irodájában Nagy József Barna irodavezető köszöntötte a megjelenteket, néhány mondatban bemutatva a Magyarok Kenyere programot. Mint elmondta, az erdélyi búzagyűjtési akciót az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége kezdeményezte, ez kérte fel Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét arra, hogy ünnepi keretek között adja át az úrvacsorai kenyereket az egyes gyülekezetek képviselőinek.
A püspök a korinthusiaknak írott első páli levél 12. részéből idézve mutatott rá a keresztényi együvé tartozás szentírásbeli alapvetésére népeink, egyházaink, Kárpát-medencei magyarságunk közösségében: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (…) Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.”
Köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy milyen fontos szimbólum a kenyér a magyar kultúrában, illetve a magyar református egyházban. Elmondta, hogy a Magyarok Kenyere igazi Kárpát-medencei összefogással készült, hiszen a búza ünnepi összeöntése a Veszprém megyei Nemeshanyban történt, a kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról érkezett, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz pedig Kárpátaljáról. Az augusztus 20-i ünnepi kenyeret a Somogy megyei Nagybajomban sütötték, és Esztergomban szentelte meg Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása.
Tőkés László elmondta, a kenyér abban az értelemben is áldott, hogy mi, keresztények felebaráti szeretettel azt is kenyérrel kínáljuk, aki követ dob ránk. Ezért különösen nagyra értékeli az Erdélyi Magyar Néppárt két bihari vezetőjének, Zatykó Gyulának és Csomortányi Istvánnak a cselekedetét, akik augusztus 20-án kenyeret vittek ajándékba a nagyváradi Rhédey kertben külön ünneplőknek. Az RMDSZ-esek nyilvánvaló irigységből, az egypártrendszerükből fakadó önteltségből szervezték meg az ottani ellenünnepséget, de lám, a kenyér egyetemes üzenetével kereste fel őket a Néppárt.
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) nevében Ványi Attila köszöntötte az EMNT-székházban megjelenteket, elmondva, hogy az egyesület már a kezdetektől megszervezte Biharban a gabonagyűjtést, és a továbbiakban is nagy örömmel teszik ezt. A megyében négy szervezet – az ÉGE, a Belényesvidéki Gazdák Egyesülete, a Hegyközi Gazdák Egyesülete és a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete – kapcsolódott be az anyaországban immár hetedik alkalommal megrendezett Magyarok Kenyere-akcióba.
A rövid ünnepség után Tőkés László EP-képviselő átadta a Nagyszalontán megsütött kenyereket a mintegy harminc település, illetve egyházközség jelen lévő képviselőinek, küldötteinek. 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010