»
2014. március 31. hétfő
Tőkés László felhívása a magyarországi választásokon való részvételre
A közösségi önrendelkezés, valamint a kedvezményes honosítás zászlóvivőjeként működő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében ezúton fordulok felhívással erdélyi magyar polgártársaimhoz, hogy éljenek állampolgári jogukkal, és szavazatuk leadásával vegyenek részt az április 6-i nemzeti választásokon.Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke szavaz
Március 15-i ünnepi üzenetét Orbán Viktor miniszterelnök azzal a magvas gondolattal zárta, hogy: magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal.
Szabadságharcaink idején ez a két szó valóban szinonimája volt egymásnak. Kisebbségben élő külhoni magyarságunknak jogai és szabadsága kivívásához különösképpen nagy szüksége van erre a rendíthetetlen bátorságra.
„Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek” – valljuk Ady Endrével. Huszonöt esztendővel az internacionalista kommunista diktatúra bukása után azt is a Költővel együtt hisszük, hogy: „Ez a világ nem testálódott / Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak... S aki mást akar, mint mi most van”, annak bátran színt kell vallania, nemzetünk közös ügye mellett ki kell állania, és vállalnia kell a ráeső részt a rendszerváltoztatás folytatásában, a nemzeti önrendelkezés, valamint a határokon átívelő nemzetegyesítés megvalósításában.
Nem is olyan régen az előttünk járóknak még vérük hullatásával és életük odaáldozásával kellett megbizonyítaniuk bátorságukat és hazafiságukat. Noha mostani politikai küzdelmeink tétje nem kevésbé komoly, nemzetünk jövője nem véres szabadságharcokban, hanem békés választásokon dől el. Az igazság és a szabadság melletti demokratikus kiállás viszont ma is hasonló cselekvő bátorságot követel meg mindannyiunktól.
Több mint százévi megszakítás után, egységesülő nemzetünk polgáraiként mi, külhoni magyarok újból jogot nyertünk arra, hogy a közelgő választásokon együtt döntsünk a nemzet sorsáról. Korszakos jelentőségű, bátor nemzetpolitikai győzelemnek számít, hogy ide eljutottunk, és Magyarország alaptörvénye szellemében, ekképpen vállal közösséget egymással és felelősséget egymásért az egész nemzet.
A közösségi önrendelkezés, valamint a kedvezményes honosítás zászlóvivőjeként működő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében ezúton fordulok felhívással erdélyi magyar polgártársaimhoz, hogy éljenek állampolgári jogukkal, és szavazatuk leadásával vegyenek részt az április 6-i nemzeti választásokon. Jómagam az EMNT nagyváradi demokráciaközpontja segítségével juttatom el szavazatomat az illetékesekhez. Arra kérnék mindenkit, hogy most már ne bízzuk a Román Postára az értékes voksot, hanem személyesen, illetve egyházaink, a honosítás során érdemeket szerzett EMNT-irodáink (demokráciaközpontjaink), vagy más, megbízható szervezetek segítségével juttassák el mielőbb szavazataikat Magyarország külképviseleteihez.
„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”
Nagyvárad, 2014. március 31.
Tőkés László
az EMNT elnöke
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció