2018. február 18. vasárnap
Send this article Print this article

A Bocskai Zarándoklat záró momentumáról

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a magyarországi hajdútelepülések elöljárói a Bocskai Zarándoklatot, amely a hajdú múlt ápolása és őrzése mellett a határok fölötti magyar nemzeti egységet is hivatott szolgálni és demonstrálni.



A Hajdúnánás–Debrecen–Kolozsvár–Gyulafehérvár–Nagyenyed–Nagyvárad–Debrecen–Hajdúnánás útvonalat követő delegáció a Bocskai István (1557–1606) életéhez és uralkodásához kapcsolódó helyszíneket, emlékhelyeket kereste fel február 16-án és 17-én. Bocskait 1605. február 21-én az erdélyi országgyűlés Nyárádszeredában Erdély, április 20-án a szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta, majd pedig az év november 11-én királlyá is koronázták. Tisztségeit a következő év december 29-én bekövetkezett korai haláláig viselte olyan uralkodóként, akinek legnagyobb történelmi érdeme Erdély szuverenitásának és a Magyar Királyság jogállásának megtartása volt nagyhatalmi torzsalkodások, háborús viszonyok és politikai megosztottság közepette.
A Bocskai Zarándoklat részvevői a hazaúton érkeztek szombat délben Váradra, ahol Bocskai István egykor várkapitány volt, és ahol 2009-ben felavatták emléktábláját a most a Partiumi Keresztény Egyetemnek otthont adó református püspöki palota belső udvarán található ún. partiumi panteonban.
A vendégeket Pálfi József, a PKE rektora köszöntötte rámutatva, hogy a fejedelem történelmi szerepe példamutató a szabadságért való küzdelem, a kereszténység védelme és a vallásszabadság biztosítása tekintetében. Ezek a törekvések máig élők, és meg is kell határozzák mindennapjainkat.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szinte mindig jelen volt a nagyváradi Bocskai-megemlékezéseken, az említett emléktáblát is az ő kezdeményezésére állították. Ezúttal azonban Kallós Zoltán búcsúztatására szólította el a kegyelet és a kötelesség. A püspök üdvözletét Nagy József Barna EMNT-régióelnök adta át a zarándokoknak.
Szólláth Tibor hajdúnánási polgármester, a zarándokút főszervezője röviden köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a hajdúk leszármazottai soha nem feledik el Bocskait, akinek a felmenőik igen sokat köszönhetnek. Buczkó József néprajzkutató, a hajdúnánási Móricz Pál Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója a fejedelem koronájának történetét ismertette, annak magukkal hozott hasonmását két ifjú hajdú őrzésében mutatták be.
A rendezvényen szavalattal Meleg Vilmos színművész, énekszóval Kátai Zoltán énekmondó működött közre.
 

 
A megemlékezés Bocskai István emléktáblájánál folytatódott, ahol előbb Gacsályi Gábor hajdúnánási református lelkipásztor mondott igei köszöntőt, majd koszorúzásra került sor. Tőkés László EMNT-elnök nevében munkatársai, az Erdélyi Magyar Néppárt nevében pedig Csomortányi István megyei elnök és vezetőtársai koszorúztak, majd a hajdútelepülések képviselői hajtottak fejet a Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész alkotta domborműves emléktáblánál.
 

 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010