2015. január 12. hétfő
Send this article Print this article

A folytatás, megújulás és sorsvállalás éve legyen az idei

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított, több mint két évtizedre visszatekintő hagyomány folytatásaképpen Krisztus születésének 2015. esztendejében is megrendezték Nagyváradon az újévköszöntő ünnepélyt, mégpedig január 11-én, az egyházkerületi székház dísztermében.



 Eredeti célkitűzésének megfelelően a találkozó a váradi egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit volt hivatott közösségbe vonni. „1989 szabadító karácsonyának 25. évfordulóján az országunkban végbemenő mostani változások is annak reményével töltenek el bennünket, hogy az új esztendőben új fejezet nyílik a rendszerváltozás egykor elkezdődött folyamatában. Ennek jegyében kérjük Isten áldását népünkre, városunkra, családjainkra, közösségeinkre és egymásra!” – állt a főszervező-házigazda Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke meghívójában.
Újévköszöntő igei beszéd Pálfi József, az egyházkerületi székházat használó Partiumi Keresztény Egyetem szenátusának elnöke mondott.
Ünnepi beszédében Tőkés László felidézte az 1989-es temesvári népfelkelés óta eltelt negyedszázad fontosabb politikai-társadalmi fejleményeit, rövid összegzésben sorjázva eredményeinket és kudarcainkat. Emlékeztetett rá, hogy a kibontakozó romániai demokráciát nem lehet méltatni anélkül, hogy ne jusson eszünkbe: a rendszerváltó forradalmi lendület hullámait meglovagolva posztkommunista visszarendeződés ment végbe az elmúlt években, s ha az ország egész népe joggal elégedetlen, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Nemcsak az európai felzárkózás vált nehézkessé, nemcsak a társadalmi különbségek fokozódtak, nemcsak a fiatalok és a jól képzett értelmiségiek jövőképe bizonytalan, hanem kisebbségi mivoltunk hátrányait sem sikerült ledolgoznunk – de emiatt magunkat, választott és kinevezett elöljáróinkat is hibáztathatjuk. Sommás helyzetértékelésében az EP-képviselő az aktuális politikai helyzet kihívásaihoz hozzáadta a 25 évvel ezelőtti, azóta sem teljesült elvárásainkat, igényeinket, de sietett leszögezni: mindennek van színe és fonákja, ezért bizakodással kell fordulnunk az új esélyek, lehetőségek felé. 2015-ben folytatni kell a rendszerváltoztatást, fel kell sorakozni a normalitásért küzdő erők mellé, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, nem mellékesen fokozva az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. Az idei első sajtótájékoztatóján elhangzottakat megismételve Tőkés László sürgette a romániai magyar politikai és civil szervezetek összefogását egy olyan stratégiai partnerségben, amely közös nemzeti érdekeinket és céljainkat szolgálná.
 

 
A továbbiakban az est díszvendége, Papp László debreceni polgármester kapott szót, aki nemcsak személyes tisztelgését és jókívánságait, hanem Várad testvérvárosa lakóinak biztató üzenetét is tolmácsolta. A történelmi egymásrautaltság okán és jogán vázolta azokat a hidakat, amelyek jelképes átjárók, de konkrét kapcsolatokról is szólt – határokon keresztül és határok fölött.
A hagyományokhoz híven az új évi fogadáson adták át a Közjó Szolgálatában Díjat, idén az egyházkerület volt Cigánymissziós Központjának, amely működésének évtizede alatt nagyszerű és példamutató munkát végzett, s bár ez időlegesen megszakadt, remény van a folytatásra. Nagy József Barna szociális munkás és Mălan Katalin tanítónő volt központvezetők vették át a jelképes közösségi elismerést, Hermán M. János volt egyházkerületi előadó-tanácsos mondott elméhez és szívhez szóló laudációt.
Sándor Lajos lelkipásztor ismertette ezt követően a váradújvárosi református templom komplex felújításának folyamatát, ugyanis jótékonysági adománygyűjtést hirdettek az impozáns istenháza száztíz éves orgonájának felújítására.
A vasárnapi ünnepélyen zenei és irodalmi intermezzókkal Lászlóffy Zsolt, F. Márton Erzsébet, Varga Vilmos, Hajdú Géza, Körner Anna előadóművészek szolgáltak. Új évi pohárköszöntőt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke mondott, a koccintáshoz való nedűt a Kárpát-medence legkeletibb borvidékéről, a Küküllő mentéről érkezett Seprődi József borász kínálta fel jó szívvel és szóval.
 
 
Tőkés László              
EP-képviselő              
Sajtóirodája               


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010