A kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott nagyváradi rendezvényről

Az előző évekhez hasonlóan idén is megemlékezést szervezett Tőkés László európai képviselő nagyváradi parlamenti irodája és a bihari Magyar Polgári Egyesület a kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én.

Késő délután koszorúzásra került sor a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál, ahol Szilágyi Zsolt kabinetvezető, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mondott rövid emlékbeszédet. Ezt követőn a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartottak fórumot, hol a meghívottakat ésegybegyűlteket Nagy József Barna, az egyesület elnöke köszöntötte.

Elsőként Tőkés László EP-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét kérte szólásra. A püspök elöljáróban vázolta a történelmi-földrajzi, valamint politikai és lélektani kontextust, amelynek keretében sor került a rendezvényre. Utalt a tavalyi 1956-os, valamint a most záruló Gulág-emlékévre, hangsúlyozta az emlékezés és múltidézés jelentőségét, sürgette a további feltárásokat, elszámoltatásokat, igazságtételt, hiszen a világban mind a mai napig kettős mérce érvényesül a nácizmus és a kommunizmus bűntetteinek megítélésében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalabb nemzedékek milyen keveset tudnak a totalitárius rendszerek szörnyűségeiről, s azon belül is a kommunizmus népirtó, embernyomorító gyakorlatáról, ami pedig máig élő valóság a világ különböző tájain – példának okáért Kínában és Észak-Koreában, ahol manapság is másfél milliárd ember él a vörös csillag árnyékában. Idehaza, illetve a volt szovjet tömb országaiban a bukott diktatúra visszahúzó örökségével kell felvennünk a harcot – állapította meg európai képviselőnk. A volt szovjet munkatáborokba elhurcolt honfitársaink kálváriájáról szólva ugyanakkor elismerését fejezte ki az MPE által szervezett ’56-os és Gulág-rendezvények sorozata iránt, valamint az általuk megjelentetett Amit a Gulágról mindenkinek tudnia kell című kiadványért.

Kitért arra is, hogy a mai Magyarország, de általában is a magyarok élen jártak és járnak a kommunizmus elleni harcban – lásd 1956-ot –, amely küzdelem békeidőben az emlékezetpolitika szintjén folytatódik. A magyar Országgyűlés 2000-ben a világon elsőként iktatta törvénybe a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját, annak mementója gyanánt, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én hurcolták el jogellenesen a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt. Soha nem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy a kommunizmus fekete könyvének adatai szerint a vörös diktatúra áldozatainak száma eléri vagy éppenséggel meg is haladja a 100 milliót.

Ugyanakkor mások mellett Tőkés László is kezdeményezője és sürgetője volt közel egy évtizede annak, hogy európai szinten is bélyegezzék meg a mindenkori diktatúrákat és szörnyűségeiket, s ne csupán a holokauszt essen e megítélés alá, hanem a kommunista népirtás is. Csupán 2011-re sikerült elfogadtatni – s ezt is csak az Európai Unióban –, hogy kodifikálják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjaként augusztus 23-át, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásának napját. Ugyanebben az évben alakult meg Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja, amely európai szinten igyekszik koordinálni a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Ennek egyik védnökeként Tőkés László azóta is állhatatosan szorgalmazza egy nemzetközi törvényszék felállítását, mely – a nürnbergi bíróság mintájára – a kommunizmus idején elkövetett, emberiség elleni bűncselekményeket volna hivatott számonkérni. A püspök szem- és fültanúként idézte fel azt is, hogy a magyar származású néhai amerikai politikus, Tom Lantos már 2008-ban, a kommunizmus áldozatai washingtoni emlékművének felavatásán arról beszélt, hogy a nemzetiszocialista és a kommunista mellett egy harmadik típusú önkényuralom, éspedig az iszlám fundamentalizmus fenyegeti a világot. S lám, alig telt el egy évtized, az egykori ateista-kommunista diktatúra helyett a jelenben az Iszlám Állam isten- és embertelen hatalmával kell élet-halál harcot vívnunk szerte a világban. Heidelbergi hitvallásunk tanítása szerint keresztényi hivatásunk ugyanis, hogy „szabad lelkiismerettel viaskodjunk a bűn és a sátán ellen”, vagy ahogyan Ronald Reagan amerikai elnök fogalmazott: „egy gonosz birodalom” („an evil empire”) ellen.

Erdélyi EP-képviselőnk végül meleg hangon méltatta a rendezvény díszmeghívottját, dr. Kiss Tamás szabadságharcost, aki 1956 forradalmi októberében évfolyamtársaival együtt Szegeden egy hallgatói érdekvédelmi szervezetet alakított, majd egyik kezdeményezője és vezetője lett az október 16-án megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének. A 20-i szegedi nagygyűlés fogadta el azokat a politikai követeléseket, amelyek három nap múlva Budapesten, majd országszerte a forradalom követeléseivé váltak. Az ifjú joghallgató 22-én a Budapesti Műszaki Egyetem nagygyűlésén ismertette a MEFESZ megalakulását és az elfogadott követeléseket, csatlakozásra szólítva fel a részvevőket. Részt vett a forradalomban, nemzetőrként pedig a szabadságharcban, 1957-es letartóztatásáig Tapolcán és Szegeden bujkált. 1958-ban az ún. Kiss Tamás és társai perben első fokon nyolc, másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. Amnesztiával szabadult, segédmunkásként, majd raktárosként dolgozott a fővárosban, később Balassagyarmaton. Csak 1976-ban fejezhette be jogi tanulmányait, 1990–1994 között a nógrádi város alpolgármestere volt. 1996–99 között kormány-főtanácsadóként a politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozott. 2002-ben a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) alelnökévé választották. Küldetése az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékének őrzése, a fiatal nemzedékek felé való közvetítése.

Méltatásában erdélyi képviselőnk Balás Piri László POFOSZ-alelnök laudációját idézte, melyet amaz 2006-ban, Kiss Tamás kitüntetésekor mondott a kisvárdai Tőkés László Alapítvány díjátadó ünnepélyén. Kiss szegedi joghallgatóként „a forradalom viharmadara volt”, s „ezek az ifjak, elsősorban is a szegediek gyúrták és hajították el azt a hógolyót, amiből a sztálinista rendszert elsöprő hatalmas lavina támadt”. Ezzel együtt arra is rámutatott, hogy 1956 Erdélyben is főként az ifjúság soraiban talált visszhangra, s éppen ezért a román rezsim kemény megtorlása is aránytalanul szigorúan sújtott le a Székelyföld városaiban és Nagyváradon szervezkedő diákokra, valamint a kolozsvári és temesvári, sőt a bukaresti és jászvásári – magyar és román – egyetemi hallgatókra.

Kiss Tamás Az 1956-os forradalom indító szikrája, a szegedi MEFESZ címmel tartott – értékes, kevéssé ismert kép- és hanganyaggal kísért – érdekfeszítő előadást úgy, hogy nem hazudtolta meg önmagát: „Sosem az Én került előtérbe, hanem mindig a Mi.” Visszaemlékezésében a múltbéli történések több, kevésbé ismert részletét domborította ki, majd válaszolt a hallgatóság felvetéseire, végül közösen állapították meg: bár a magyar forradalom és szabadságharc kitöréséhez több szerencsés véletlen egybeesése is hozzájárult, ám a korabeli társadalmi-politikai helyzet nagyon is megérett reá. A szerencsétlen geopolitikai körülmények és a vörös terror miatt nem győzhetett, ám a kommunista világrendszeren súlyos sebet ejtett. Megfogalmazást nyert az is, hogy a megtorlás kegyetlen volt, de aztán a diktatúra puhulni kezdett Magyarországon, míg Romániában az ’56-os eseményeket arra is felhasználta az önkényuralom, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösséget megfélemlítse és megroppantsa.

A házigazdák végül azzal köszönték meg a 83 éves Kiss Tamásnak a jelenlétet és a beszámolót, hogy „fejére idézték” nevezett méltatójának mondatát, amelyet amaz életpálya-összefoglalónak szánt: „Egyszer fenn, másszor lenn, de mindig felelősséggel egymásért és a hazáért.”