2013. december 22. vasárnap
Send this article Print this article

Angyaljárás a szórványban

A közelgő karácsony ünnepe alkalmából Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a dél-bihari szórványvidék négy Fekete-Körös-völgyi települését látogatta meg, ahol több mint kétszáz ajándékcsomagot osztott ki az ott élő magyar gyermekeknek.



    A karácsonyi angyaljárást minden évben más vidéken, változó szempontok alapján hátrányos helyzetben lévő közösségek megajándékozása céljából szervezik meg.
    Az EMNT elnökét Nagy József Barna partiumi régióelnök és Orbán Mihály ügyvivő kísérte el az ajándékozásra, amelynek első állomása Várasfenes volt. Id. Halász Sándor valamint fia, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetének alelnöke, ifj. Halász Sándor fogadta a vendégeket a kultúrotthonban. Az egybegyűlt közel száz gyermeknek Tőkés László egy ugocsai karácsonyi éneket tanított meg, és felelevenítette a kis Jézus megszületésének történetét. Körösjánosfalván a református templomban került sor az ajándékosztásra, innen pedig a közeli Belényessonkolyosra, a helyi óvodába vezetett az út. A látogatók a szülőktől megtudhatták: a közigazgatásilag Várasfeneshez tartozó két településen idén már nem indult magyar nyelvű első osztály, így arra kényszerülnek, hogy gyermekeiket román tagozatra vagy más települések iskoláiban járassák. Tőkés László magyarságtudatuk megőrzésére biztatta a szülőket és gyerekeket. Belényesújlakon Sabău Mihaela Angela polgármester, Balla Rozália, az EMNT helyi tagja és mintegy ötven gyermek várta a vendégeket. Itt sem maradt el az ünnepi hangulatot ébresztő éneklés, a karácsonyi történetek felelevenítése, valamint a közös imádkozás.
   A négy helyszínen lezajlott ajándékozás végeztével a jótékonysági akció résztvevői megegyeztek: visszatérnek még a Fekete-Körös-völgyébe, hogy azon települések magyarjait is megkeressék, akikhez most nem sikerült eljutni. Annál is inkább szükség van erre, mivel a szórványban élő nemzettársaink helyzetének felmérésével, és a velük való személyes kapcsolattartással megállítható, illetve lassítható a vidék magyarságának apadása.
Nagyvárad, 2013. december 21.   


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010