2017. december 12. kedd
Az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából
Az 1989-es temesvári népfelkelés egyenes úton vezetett el a romániai forradalom kirobbanásához és a gyűlöletes Ceauşescu-diktatúra bukásához. Erre emlékeztetett december 11-i, tegnap esti felszólalásában Tőkés László volt temesvári lelkipásztor az Európai Parlamentben.
A decemberi évfordulók sorában az egykori kommunista hatalomátvétel 70. évfordulójáról – Mihály király trónfosztásáról és elűzetéséről – is megemlékezett.
A kommunista uralom idején „Nagy Októberi Szocialista Forradalomként” dicsőített szentpétervári puccs centenáriumának évében fontosnak tartotta annak veszélyére figyelmeztetni, hogy a hatalomba ismételten visszatérő újkommunisták és titkosszolgák – népi megfogalmazás szerint – „ellopják a forradalmat”. Az említett évfordulók viszont mementó gyanánt figyelmeztetnek arra, hogy a romániai forradalomárok hősi áldozatát ne hagyjuk veszendőbe menni, és az időről-időre utcára vonuló tüntetők százezreivel együtt álljunk ki a szabadság ügye mellett.
A Parlament plenárisán elhangzott beszédében erdélyi képviselőnk a romániai magyar nemzeti közösség együttérzésének is hangot adott a román nép I. Mihály király halála miatti gyászában.
Közvetlenül a diktatúra bukása után Őfelsége svájci rezidenciáján fogadta Tőkés Lászlót, aki ez alkalommal személyesen győződhetett meg a száműzetésbe kényszerített volt uralkodó hazaszeretetéről, valamint a román nép szabadsága és a demokratikus rendszerváltozás iránti elkötelezettségéről. Sokan a neokommunisták által foglyul ejtett köztársasági államforma alternatíváját látták Mihály király személyében – írja egyik méltatója. Európai parlamenti képviselőnk az alkotmányos monarchia megtestesítőjeként emlékezett meg róla.
(Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban található.)
(Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban található.)
hírek
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme
2026. február 8. vasárnap
In memoriam Kovács Zoltán
2026. február 1. vasárnap
Fórumot tartottak az erdélyi magyar közösségi autonómia szükségességéről és időszerűségéről
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága












