»
2025. május 10. szombat
Az egyetem napja
A Partiumi Egyetemi Napok (PEN) rendezvényhét keretében minden évben megünnepli megalakulásának évfordulóját a nagyváradi székhelyű magyar felsőoktatási intézet, amelynek elődje, a Sulyok István Református Főiskola 1990 tavaszán jött létre Tőkés László akkori királyhágómelléki püspök kezdeményezésére. Ebből nőtt ki 1999 őszén a történelmi magyar egyházak és a magyar állam szellemi és anyagi támogatásával a Partiumi Keresztény Egyetem.
2025-ben május 8-án rendezték meg az Egyetem napja ünnepséget, amely Szomor Abigél egyetemi lelkész áhítatával kezdődött, majd Pálfi József rektor köszöntésével folytatódott. Az idei plenáris előadást Elméletek az élet megjelenéséről címmel Balog Adalbert egyetemi tanár, a Sapientia Egyetem oktatója tartotta.
A továbbiakban díjakat adtak át a PKE partnerintézményei vezetőinek, illetve az egyetem egyes oktatóinak. A Partiumi Keresztény Egyetemért Díjat Horváth Zita professzor, a Miskolci Egyetem rektora, a PKE Kiváló Oktatója Díjat pedig Horváth Gizella professzor. A Partiumi Keresztény Egyetem Tiszteletbeli Professzora Díjat vehette át Fodor Gyula, a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Főiskola tudományos és minőségbiztosításért felelős rektorhelyettese.
Az ünnepségen végül az egyetem magánénekszakos hallgatói gyönyörködtették előadásukkal a nem nagy számban egybegyűltek érdeklődőket. Az eseményen meghívottként részt vett az egyetemalapító-fenntartó Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Tőkés László is. hírek
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván
2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés
2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert
2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről
2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós
2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten
2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben
2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon
2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok
2025. május 10. szombat
Az egyetem napja