»
2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központcéljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon.
Tőkés László
előző királyhágómelléki püspök
2014. március 10. hétfő
Az eltérített 320 millió forint története: a tények nem hazudnak
A történet közismert, a tények pedig vitathatatlanok.2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központcéljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon.
Az ismert részletektől ezennel eltekintve, 2012 júniusába érkezünk, amikor is a nagyváradi önkormányzat, a Mecénás Alapítvány tetemes összegű adóhátralékai miatt, a 310 ezer euróra becsült Körös-parti ingatlant egyik napról a másikra árverésre bocsátotta. Már ekkor szembeötlött az a lényeges árkülönbség, mely a 320 millió forintos, azaz mintegy 1,1 millió eurónyi pályázati összeg és a 310 ezer eurós kikiáltási ár között tátongott.
A botrányos esetet a „Mecénás” pózában tetszelgő RMDSZ-klikknek akkor még sikerült eltussolnia. De nem sokáig. Múlt héten, az Ady nevén futtatott váradi RMDSZ-központot egy pénzmosás alapos gyanújára okot adó ingatlancsere keretében a Mecénás Alapítvány a Léda Ház fejében az önkormányzat kezére játszotta át – vagyis 1,1 millió euróból „felépült” tulajdonát a 283.000 euróra értékelt neves, de leromlott állapotban található épületért dobta oda cserében.
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hová tűnt a két ingatlan értékének különbözetét kitevő, mintegy 800 ezernyi euró – a magyarországi adófizetők pénzéből származó pályázati támogatási összeg?!
Gátlástalan cinizmusra vall Szabó Ödön parlamenti képviselő, Mecénás-igazgató azon nyilatkozata, mely szerint: „a Léda Háznak óriási szellemi értéke van, több, mint amit szögben, téglában, gerendákban mérni lehet. Mi az alapítói és a támogatói szándék szerint, Ady Endre kulturális örökségének az ápolásáért hoztuk meg a döntést, hogy elcseréljük a két ingatlant” (sic!). Magyarán szólva: a pályázati pénz több mint 2/3-ad részét nem másért, mint nagy költőnk szellemi örökségének az ápolása végett sikkasztották el.
A politikai erkölcseiben is elbukarestiesedett RMDSZ-vezér hazug állításainak cáfolataképpen hadd idézzük azokat az „Éles megállapításokat”, melyeket Gáll András Levente volt államtitkár megbízásából, 2011 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei fogalmaztak meg. A 16 oldalas vizsgálati anyag 57. megállapításában ez áll: „Nem állapítható meg, hogy történt-e elszámolás. A fellelhető dokumentumok nem utalnak arra, hogy megtörtént volna az elszámolás, és készült volna beszámoló a beruházás megvalósulásáról – olyan, ami pénzügyi és jogi szempontból értékelhető volna” (kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A 42. megállapításból viszont az is kiderül, hogy:
„3. A beruházás során elkészült eredmény csak 49 évig illeti meg használati jog alapján a kedvezményezett Mecénás Alapítványt.
4. Tulajdonjoga nem keletkezik az Alapítványnak.
5. 49 év múlva a Nagyváradi önkormányzat tulajdona lesz a beruházás tárgya.
6. Kizárólag üzleti alapú befektetés valósul meg.
7. Beruházás végeredményeként a Román Nagyváradi Önkormányzat gazdagodik.
8. A Magyar Költségvetés pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja.
9. A Magyar Kormány nem a határon túli magyarságot szolgálja.”
(Kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől.)
A megállapítások végtére nem is igényelnek kommentárt. Egészen egyértelmű, hogy az etnobiznisz Mecénás Alapítványba tömörült RMDSZ-es bihari képviselői „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással működtek közre abban, hogy a Széchenyi Terv keretében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete ne tudja végrehajtani az érmindszenti beruházást” – olvasható a 65. éles megállapításban (kiemelés az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A mostani, újabb botrányt kavaró váradi ingatlancsere legfeljebb annyiban jelent újat a közpénzek hűtlen elherdálásában, hogynem 49 év után, hanem máris a nagyváradi önkormányzat kezére játssza át a magyar köztulajdont.
Az évtizedes botránysorozatnak különleges időszerűséget kölcsönöz az éppen most zajló Simon Gábor-affér. Az MSZP volt alelnökével egy gyékényen áruló Szabó Vilmos volt vallásügyi államtitkár, valamint Kiss Elemér volt kancellária-miniszter „határon átnyúló nemzetpolitikája” már annak idején megtalálta opportunista partnereit Zuschlag János határon inneni elvtársaiban, nevezett Szabó Ödön és Tsai személyében, akik Ady Endre öröksége ürügyén a nemzeti közszolgálatot is jól jövedelmező vállalkozásként „privatizálták”. Ők azok, akik elárvult külhoni magyarságunk újrahonosítása mellett a korrupció meghonosításában is élen járnak…
Nagyvárad, 2014. március 10.
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció