2018. március 27. kedd
Az EMNT és az SZNT elnökei levelet írtak a román állami vezetőknek
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közös levélben fordult Románia elnökéhez, Klaus Werner Iohannishoz, valamint Călin Popescu-Tăriceanuhoz és Nicolae-Liviu Dragneához, Románia Parlamentje két házának elnökeihez.
Ebben arra emlékeztetik az állam legfőbb közjogi méltóságait, hogy az 1989-es romániai forradalom napjaiban egyértelmű bizonyságot nyert az országban élő nemzetiségek közötti szolidaritás, és hogy az itteni magyarok már a rendszerváltás hajnalán kifejezték óhajukat egy román–magyar kerekasztal felállítására és működtetésére, amely dialógus egy stratégiai partnerséget alapozna meg a két egymás mellett élő náció között.
Sajnos az eltelt közel három évtizedben alattomos szándékok és tragikus események árnyékolták be ezt az együttélést. Folyamatos elutasításra talált a romániai magyar nemzeti közösség békés törekvése a jogos, alkotmányos, megígért önrendelkezésre. Az erdélyi románok gyulafehérvári proklamációjának centenáriumi évében erről különösen beszélni kell. Őszinte és alapos intézményes párbeszédre van szükség a többségi románság és a kisebbségi magyarság képviselői között, új alapokra kell helyezni a kapcsolatokat, mind a nemzetközi és regionális fejlemények, mind a belpolitikai realitások fényében, különös tekintettel a Székelyföldön és a Románia más részein élő magyarok szűnni nem akaró autonómiaigényére.
Ennek a dialógusnak az elősegítésére kérik fel levelükben a megszólítottakat annak aláírói. Tőkés László és Izsák Balázs így fogalmaz: „Tisztelettel kérjük, hogy adjanak esélyt egy személyes találkozóra, amelynek során az átfogó, rendszerezett román–magyar párbeszédre vonatkozó javaslatunkat bemutathassuk.” Ennek keretében nyílna esély az autonómiáról és a stabilitásról szóló demokratikus dialógusra.
Tőkés László és Izsák Balázs húsvéti jókívánságokkal zárták a román államfőnek és a törvényhozás két elnökének küldött levelüket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












