Sajnálom, hogy nem lehetek Önökkel ezen a fontos konferencián. Leginkább lelkipásztorként sajnálom.
 

Hiszen régen rossz, ha egy egyházi közösség megújulása az állami élet, a politika változásainak a függvénye csupán. A változás, a „rendszerváltozás” vagy belülről jön, belső igény, a közösség ökonómiájának következménye, vagy nem valóságos megújulás. Régen rossz, ha külső, állami vagy társadalmi elvárás kényszeríti, készteti az egyházat megtisztulásra.

Azon kevesen vitatkoznak, hogy a kommunizmus évei után bizony a szembenézés a magyarországi és Kárpát-medencei egyházak életében részben elmaradt. Elmaradt a szembenézés az egyház hivatalos képviselőinek megalkuvásával, a diktatórikus államhatalom elvárásai teljesítésével. De elmaradt azoknak a közösségeknek, mártíroknak a méltatása, számbavétele is, akik ellenálltak, hitükből fakadó bátorsággal védték a rájuk bízott lelkeket és valósították meg küldetésüket.

Mit tett velünk, magyar keresztényekkel, ezen belül reformátusokkal a 40 évig tartó diktatúra?

Mélyebb kérdés ez annál, mint hogy hányan és kik voltak beszervezve, hányan és kik hunyászkodtak meg, hogyan működött az elnyomó államhatalom egyházakat megtörni akaró gépezete. Kevés lenne csak felsorolni s méltatni a veszteségeket, az áldozatokat, a hitvallókat, s hálát adni a megőrzetés ajándékáért. Ezek a munkák részben el is kezdődtek, egyházanként különböző intenzitással folynak.

Az igazi nagy kérdés, hogy mi az, ami ma is mérgezi, ma is kiszolgáltatottá teszi az egyházi közösséget a kívülről jövő hatásoknak, viharoknak, politikai kényszereknek vagy csábításnak. Pozitívan kérdezve, melyek keresztény hitünknek azok a tartalmai, az a működési módja, mely ellenállóvá, autonómmá tesz, mely megvéd attól, hogy az egyház hitét, tanítását, létmódját „kívülről” diktálják? Hol van keresztény-protestáns örökségünkben az eltévelyedés veszélye, a világhoz alkalmazkodás túlzott szándéka? S melyek azok a hitbeli tradícióink, melyek az egyházi közösséget képessé teszi egyedül alapító Urára hallgatni, s ennek megfelelően cselekedni?

Akkor leszünk valóban időszerűek, akkor leszünk valóban jelen a valóságos, mai emberek, a ránk bízottak életében a 21. században, ha nem a korszellemet, hanem a pünkösdi lelket követjük. A mindenáron modernkedés és a múzeumi hagyományőrzés hamis választása helyett az „itt és most”-ban hűségesnek maradni hitünk elkezdőjéhez és bevégezőjéhez –egyedül ez méltó hozzánk. S az, hogy ebben keressük egymást és az Úr akaratát.

Kívánok eredményes tanácskozást, testvéri együttlétet!

Budapest, 2015. május 28.

 

Balog Zoltán    
 

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének üzenetét Nemes Csaba lelkipásztor, miniszteri főtanácsadó olvasta föl a nagyvárad-olaszi református templomban, 2015. május 31-én