2014. december 23. kedd
Cigánygyermekeket ajándékozott meg Tőkés László
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Tőkés László EP-képviselő nagyváradi irodája idén sem feledkezett meg a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekről.
Az előző évek hagyományát folytatva a karácsonyi ünnepeket megelőzően Tőkés László EMNT-elnök és Nagy József Barna partiumi régióelnök ajándékcsomagokkal kereste fel Nagyvárad, illetve a partiumi régió legnehezebb sorsú gyermekeit.
Tavaly a Fekete-Körös völgyi szórványmagyarság gyermekei részesültek ajándékcsomagokban, idén a szilágysági Menyőbe jutattak el csomagokat, hétfőn délelőtt pedig a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont étkezdéjében fogadták az egyik váradvelencei iskola roma tanulóit. Az előkészítősöket, elsősöket és harmadikosokat Mălan Katalin iskolaigazgató, Erdődi Enikő és Semendi Ibolya Mónika tanítónő, valamint néhány szülő kísérte el. Nagy József Barna köszöntötte a gyermekeket, bemutatva nekik az adományokat finanszírozó Tőkés László lelkipásztort, akinek a kommunizmus bukásában betöltött történelmi fontosságú szerepére hívta fel a figyelmet. Nagy emlékeztetett arra, hogy a Kolozsvár úti cigánymissziós központ alapítása – ahova a velencei roma gyerekek többsége jár – szintén Tőkés László előző királyhágómelléki püspök nevéhez fűződik.

Az EMNT elnöke a karácsony ünnepéről, Jézus Krisztus megszületéséről beszélt a gyermekeknek, illetve arról, hogy a Megváltó mennyire szerette a gyermekeket. Ezt dolgozza fel Kodály Zoltán Jézus és a gyermekek című kórusműve, melyet a képviselő megtanított a gyermekeknek is. A tanítók irányításával a gyermekek is megmutatták, mennyi – angol, román, német és magyar nyelvű – éneket tudnak. Végül átvehették jutalmukat: a gyümölcsöt és édességet tartalmazó csomagokat.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












