2012. november 18. vasárnap
Délvidéki Szolidaritás Napja lesz Nagyváradon
Tőkés László EP-képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben a Szerbiában élő magyarság jogainak védelmében és azok kivívása érdekében szervezendő Délvidéki Szolidaritás Napjára hívják a nagyváradi, és Kárpát-medencei magyarságot.
N Y I L A T K O Z A T
A Szerbiában élő magyarság jogainak védelmében és azok kivívása érdekében, erdélyi európai parlamenti képviseletünk és az Emberi Méltóság Tanácsa, délvidéki magyar közösségünk vezető politikai képviselőinek, köztük a Vajdasági Magyar Szövetségnek az együttműködésével, 2012. november 25-én, Nagyváradon megrendezi a Délvidéki Szolidaritás Napját. Ennek célja a délvidéki magyarság emberi és kisebbségi, anyanyelvi és oktatási jogai mellett való kiállás – nem utolsó sorban pedig a méltánytalanul súlyos börtönbüntetésre ítélt „Temerini fiúk” ügyének felpártolása.
Bízunk abban, hogy Tomislav Nikolić szerb államfő – az Áder János államelnökkel való legutóbbi megegyezés szellemében – a börtönben sínylődő magyar ifjak kegyelmi kérését kedvező módon fogja elbírálni.
A felvidéki magyarsággal szolidaritást vállaló, tavaszi rendezvényünkhöz hasonló eseményre a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség templomában, 10 órai kezdettel fog sor kerülni, melyre ezúton is meghívjuk mindazokat, akik szívükön viselik az emberi és nemzeti méltóságegyetemes ügyét.
Nagyvárad, 2012. november 18.
Tőkés László Lomnici Zoltán
erdélyi EP-képviselő az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












