Diákfórum: Temesvár a forradalomban

A Temesvári Nyugati Egyetem szervezésében került sor idén arra a fórumsorozatra, amely az 1989-es romániai rendszerváltás után a temesvári egyetemi hallgatóknak akarta bemutatni azt, mi is történt három évtizede, hiszen a legtöbbjük nemhogy nem emlékezhet rá, de nem is élt még akkor.

A 2019-es forradalmi emlékév utolsó rendezvényeként négy egykori „forradalmárral” találkozhatott december 10-én az ifjúság az egyetem egyik amfiteátrumában.

A szervező, Vasile Popovici egyetemi tanár bevezetőjében azt mondta, a személyes élmények bemutatására kéri az előadókat abban a sorrendben, ahogyan a történelem színpadára léptek, elsőként Tőkés Lászlóhoz fordulva.

Az egykori temesvári lelkész elmondta, hogy büntetésből helyezték a perifériaként számontartott Temesvárra, mivel az Erdélyi Református Egyházkerületből már két éve ki volt zárva. A Bánság fővárosában nekilátott a közösség újjászervezéséhez, ugyanis mind a gyülekezet, mind a templom romos állapotban volt. Az 1988-as aradi, a falurombolás ellen tiltakozó egyházi memorandum után több fenyegetést is kapott, de mindvégig példás módon kiállt mellette a gyülekezet. Egyházi felettesei a kommunista hatóságokkal együttműködve próbálták meg eltávolítani Temesvárról. December 10-én az istentiszteleten kérte a híveket arra, hogy a december 15-re előirányzott kilakoltatására jöjjenek el, és legyenek tanúi a bekövetkező törvénytelenségnek. A szolidaritásból végül tüntetés és népfölkelés lett, a további történések jórészt ismertek. „Méltatlan a forradalomra és egész Romániára nézve, hogy 30 év után még mindig a szekusokkal kell pereskednünk” – mondta, utalva a teremben ülő Radu Tinu egykori Temes megyei Securitate-főnökre, aki nem átallott megjelenni a rendezvényen. „Nem az én személyem, hanem az ellenállás maga volt fontos, és az, amit képviseltem. Büszke vagyok azokra az emberekre, akik eljöttek és jelen voltak a Mária téri templom előtt harminc évvel ezelőtt” – jelentette ki Tőkés László.

Nem vagyok hős, csak túlélő – mondotta Adrian Kali történész, aki két golyót is kapott a testébe. Az 1989. december 15-16-án történteket felidézve elmondta, a bodzai és caracali különleges egységeket azért hozták Temesvárra, hogy az opera épületéről a főtéren gyülekező emberek közé lőve vérfürdőt rendezzenek. A „magyar provokátorok” elleni fellépés a hadsereg eredeti forgatókönyve szerint néhány, de akár több ezer áldozattal is járhatott volna, ha erre úgymond szükség lett volna. Kutatásai eredményeit prezentálva azt mondta, nem véletlen, hogy a hadsereg parancsnaplói néhány évvel ezelőtt véletlenül elégtek.

Corneliu N. Vaida következett az emlékezésben, aki református édesanyja révén első perctől tudta a történéseket, azokban részt vett, s a forradalmárok első szóvivőjévé vált a későbbiekben.

Viorel Oancea tartalékos tábornok a hadseregen belül uralkodó korabeli állapotokról beszélt, illetve arról a félrevezető ellenséges propagandáról, mely szerint jönnek a magyarok elvenni országunkat, ezért kell a tömegbe lőni. Tiszt- és katonatársaival egyetértésben 1989. december 20-án közölték a vezérkarral, hogy nem hajlandók a fegyvertelen emberek ellen az utcára vonulni, követelik, hogy a néphadsereg egységeit ne rendeljék ki a nép ellen, mert abban az esetben, ha kiparancsolják őket, a tiltakozók oldalára fognak állni. Ezt elmondta a temesvári opera balkonján is, és ennek hamar híre ment az országban. Az akkori vezérkari főnök, Stefan Gușe, későbbi „forradalmi hős” pedig előbb megfenyegette, hogy parancsmegtagadásért katonai bíróság fogja elítélni, majd néhány nap múlva megdicsérte, hogy milyen jól tette, amit tett. Oancea azt hangsúlyozta: „egész egységem a felkelők oldalán állott, ez adta az erőt”.

A kérdések rendjén Tőkés László beszámolt a bukaresti szekus-perről, és arról, hogy a múlt pénteken kihirdetett ítélet a rágalmazó Filip Teodorescu és Ioan Talpeș ellenében neki adott igazat. Bár sohasem kért és kapott forradalmárigazolványt, a Románia Csillaga érdemrendet elfogadta, ám azt is elvették tőle, mintha méltatlanná vált volna reá.

A felszólalások rendjén Szilágyi Zsolt egykori temesvári egyetemistaként és forradalmárként azt emelte ki, hogy ’89 decembere egyik különleges pillanata az ország történelmének, ugyanis románok, magyarok, németek, szerbek együtt harcoltak a szabadságért a kommunista elnyomás ellen. Ahogyan ’56 után több száz embert elítéltek Romániában is, úgy ’89 után is azt mondhatjuk: a szabadságharc összekovácsolja a nemzeteket. Az egykori Securitate diverziója volt, hogy elhíresztelték, a magyarok el akarják foglalni Erdélyt. Az etnikai szolidaritás megbontása a ’90-es márciusi diverzióval sikerült, amikor elhitették, hogy az országot újból a magyar veszély fenyegeti, mindezt azért, hogy elfogadottá tegyék a Securitate utódjának, a SRI-nek a megalapítását. Ugyanerre a kaptafára húzták és ugyanabban a műhelyben született a bukaresti bányászjárások forgatókönyve, azzal a különbséggel, hogy a célkeresztben ott nem a magyarok voltak, hanem az antikommunista tüntetők, értelmiségiek és egyetemisták. Ezektől a diverzióktól máig nem szabadult meg a társadalom, zárta szavait az egykori parlamenti képviselő. Majd meghívta a részvevőket arra a nemzetközi konferenciára, amelyet a Temesvár Emlékbizottság és az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platformja közösen szervez a hét második felében.