2023. március 30. csütörtök
Elbúcsúztatták Ötvös László lelkipásztort, egyháztörténészt, költőt
Dr. Ötvös László 1930. szeptember 16-án született Hajdúnánáson. Nyolcan voltak testvérek, de egyikőjük csecsemőkorban elhunyt. A hét testvér mind megérte a felnőttkort, a 2023-as évet viszont már csak László és Margit köszöntötte.
A testvérek családi gazdaságba születettek, mindegyikük kiskorúként vészelte át a II. világháború pusztításait és az utána következő nehéz időket. Csakis egyiküknek adatott meg, hogy komolyabb tanulmányokat végezzen a tedeji iskolánál és ő László volt. A kalandos életút legfontosabb része a hite volt, ugyanis már gyermekként is hívőnek vallotta magát, ez pedig az évek elteltével csakis erősödött benne. Először Hajdúnánáson volt gimnazista, majd Debrecenbe került, ahol teológiát tanult.
1951-ben érettségizett, egyből jelentkezett a Debreceni Református Teológiai Akadémiára, de közben behívták katonának. Szolgálati ideje alatt a kecskeméti katonai repülőtér építkezésén dolgozott. A besorozást megúszhatta volna, ha a természettudományi karon választ magának egy szakot, de mivel kitartott a hittudomány mellett, így végig dolgozta a neki szánt időt. Teológiai tanulmányait befejezve 1955-től már segédlelkészként dolgozott.
Az 1956-os forradalom első fegyverzajai közben épp Debrecenben prédikált. A forradalom leverése után lelkipásztorként tevékenykedett Hajdúnánáson, Ibrányban, Újlétán, Hajdúbagoson, Miskolcon és Kunmadarason is. Bár négy évtizednyi egyházi munka után 1996 -ban nyugdíjazták és Debrecenbe költözött, mégsem volt kedve elcsendesedni: mind 1978 óta tartó költői pályafutása, mind egyháztörténeti kutatómunkája új szárnyakra kapott. Az ezredforduló környékén teológiai doktori címet szerzett, nemzetközi publikációkat közölt, bibliakiállításokat rendezett és egészen haláláig aktív részese volt mind a nagyerdei református hitközösségnek, mind a nemzetközi kutatómunkáknak, amelyek során az Egyesült Államokig is eljutott hittudományi tevékenysége, ahol szintén volt kiállítása az addigra kifejezetten nagynak számító bibliagyűjteményéből.
A komplex életpálya természetesen nem csak szakmai sikerekben bővelkedett: 1956-ban feleségül vette Reszegi Erzsébetet, akinek 17 éves kora óta udvarolt. Két gyermekük született, akik három unokával örvendeztették meg őket.
Dr. Ötvös László 2023. március 14-én hunyt el, életének 93. évében, 66 év boldog házasság után. A bibliakutatás területén nála nagyobb szaktekintélyt nemcsak Magyarországon, de határon túl sem nagyon lehet találni. Nemzetközi hírneve, közel hét évtizedes teológiai munkássága felülmúlhatatlan. Ahogyan a Bibliában is áll: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” (János 15:16). Dr. Ötvös László ebben hitt, ő kiválasztott volt erre a feladatra. Hagyatéka felbecsülhetetlen és most, váratlan halála után ott tátong a nagy kérdés, hogy miként lehet ezt átadni a legjobb módon a jövő nemzedékeinek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Ötvös László nyugalmazott református lelkipásztor, egyháztörténész, életének 93. évében, 2023. március 14. napján visszaadta lelkét Teremtő Urának.
(Forrás: Hajdupress.hu)
*
Dr. Ötvös László temetési szertartását március 30-án 13 órától tartották a Debreceni Köztemető II. számú ravatalozójában. A búcsúztatáson részt vett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, akit a gyászoló család, jelesül a megboldogult lánya, dr. Molnárné Ötvös Tünde ezekkel a szavakkal értesített szerettük elhunytáról: „Megszomorodott szívvel, de a feltámadás reményében bízva küldöm a híradást Édesapám elhunytáról, Édesanyám, dr. Ötvös Lászlóné nevében is. Édesapám mindenkor tisztelő szeretettel és nagyrabecsüléssel gondolt Püspök Úrra.” hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












