2015. március 20. péntek
Emlékestet tartottak a „fekete márciusról”
Emlékestet szerveztek a marosvásárhelyi fekete március 25. évfordulója alkalmából a székely fővárosban március 19-én. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd ügyvéd szervezésében lezajlott eseményen visszaemlékeztek a negyed évszázada történt marosvásárhelyi összecsapásokra.
Ezt megelőzően Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál koszorúztak az emlékest szervezői, valamint Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Sütő András Baráti Társaság.
Tőkés László, az EMNT elnöke külön köszöntötte az esten megjelent Smaranda Enachét, megemlítve: idén Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság kapta meg az Európa Polgára Díjat, amivel korábban a Pro Europa Liga társelnökét is kitüntették. Temesvár és Marosvásárhely román személyiségeinek kitüntetése a két nép megbékéléséhez is jó utat mutat – hangsúlyozta az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő, aki az elismerésre Enachét és Mihalceát felterjesztette.
Tőkés László emlékbeszédében elmondta: a román államhatalom által 25 évvel ezelőtt gyakorolt megosztó politika sajnos elérte célját, és a háttérben tevékenykedő kommunisták és titkosszolgálatiak egymás ellen hangolták a marosvásárhelyieket. Felidézte a fekete márciust megelőző eseményeket, majd rámutatott: a közélet egyes szereplői már azt hangoztatják, hogy magyar szempontból Marosvásárhely elveszett. E kétségtelenül hamis állítás szerinte igazságtételt kíván, hisz e nélkül elképzelhetetlen a sikeres érdekérvényesítés.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete leszögezte: a 90-ben történt marosvásárhelyi eseményekhez – a híresztelésekkel ellentétben – Magyarországnak nem volt köze. A diplomata üdvözölte, hogy az utóbbi hetekben elindult a tényfeltárási folyamat a bukaresti bányászjárással kapcsolatban, mely azt ígéri, hogy a rendszerváltás utáni romániai történelem és közélet tisztább és átláthatóbb lesz. Már 1990-ben is nagy szerepe volt a nyilvánosságnak, és érdemes külön odafigyeli arra, hogy az akkori magyar felszólalók milyen felelősségteljesen és egyértelműen fogalmaztak – mondta Zákonyi.

A felszólalásokat követően levetítésre került a Fehér januártól a fekete márciusig című film, valamint Boros Zoltán összeállítása a Román Televízió magyar nyelvű adásának felvételeiből.
A vetítések után Boris Kálnoky író, újságíró mutatta be Kincses Előd Fekete március című – román és magyar nyelven is megjelent – könyvét. Az erdélyi főúri család Németországban élő leszármazottja méltatta Kincses rendszerváltás utáni tetteit és helytállását, valamint megköszönte, hogy a történelmi jelentőségű pillanatokban Kincses képes volt helyesen dönteni.

A telt házas emlékest végén az egykori tüntetések résztvevői is felszólaltak, visszaemlékezve a fekete márciusra. Az elbeszélésekből kiderült, milyen magyarellenes szövegeket skandáltak a Hodákról és Libánfalváról érkezett, felhergelt és leitatott román verőlegények, miként reagáltak a magyar feliratokra, de olyan esetek is felelevenítésre kerültek, amikor románok és magyarok segítették egymást és közösen igyekezték túlélni a Marosvásárhely központjában zajló eseményeket.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












