Európai szembenézés a kommunista múlttal

Amiképpen erről folyamatosan tájékoztatást nyújtottunk, a 2008 júniusában útjára indult Prágai Nyilatkozat európai elfogadtatása céljából európai parlamenti képviselőkből álló kezdeményező csoport alakult, melynek magyar részről Szájer József, Schöpflin György és Tőkés László lettek a tagjai. A csehországi Jana Hybaskova EP-képviselő összehangolásával tevékenykedő ad hoc bizottság kitartó és szívós munkával elérte, hogy az EP-frakciók közreműködésével a totalitárius kommunista múlt kérdése az EP plénuma elé kerüljön. Strasbourgi ülésszakának 2008. március 26-i ülésén az Európai Parlament vitát rendezett az „Európa lelkiismerete és a totalitárius rendszerek” tárgyában, melyet az előzetes tervek szerint határozathozatal követ, az EP április eleji brüsszeli miniplenárisán.

Hozzászólásában Gisela Kallenbach képviselőasszony (Zöldek/EFA EP-frakció) találóan mutatott rá, hogy a mostani közvita révén a kommunizmus megítélésének kérdése húsz év után először kerül az EP napirendjére, és válik ezáltal „európai kérdéssé”. Még ma is, itt az Európai Parlamentben is vannak olyan emberek, akik a kommunizmus idején bűntetteket követtek el – állapította meg a volt Kelet-Németországból származó képviselő –, és „ez megmérgezi közös jövőnket”.

Tunne Kelam észtországi képviselő (EPP-frakció) megütközését fejezte ki, hogy húsz év után a kommunista rezsim elítélése még mindig nem magától értetődő követelmény. Nem is annyira a két 20. századi totalitárius diktatúráról, hanem sokkal inkább azok áldozatairól kell beszélnünk, hiszen „az áldozatok mind egyenrangúak” – mondotta.

Szájer József képviselő, magyar néppárti küldöttségvezető szerint szenvedés és szenvedés, halál és halál között nem tehetünk különbséget. Szégyenteljes, hogy még manapság, az Európai Parlamentben is vannak olyanok, akik a kommunizmus bűneit mentegetik. „Közösítsük ki magunk közül az ilyeneket, a kommunista hazugságok szószólóit – hangzott a magyarországi politikus felszólítása.

Christopher Beazley brit képviselő (EPP-frakció) „iker-bűnözőknek” nevezte Hitlert és Sztálint, akik között csak az a különbség, hogy egyikük elbukta, a másik viszont megnyerte a II. világháborút.

Tabajdi Csaba képviselő, a magyar szocialista küldöttség vezetője azt hangsúlyozta, hogy a hitlerizmus és a sztálinizmus közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, s a Shoa szörnyűségeihez semmi sem hasonlítható. Ugyanakkor József Attila nevezetes verssorát idézve sürgette, hogy: „a múltat be kell vallani”.

Tőkés László európai képviselőnk egészen más értelemben idézte nagy költőnket, arra szólítva fel az Európai Parlamentet, hogy vállaljanak szolidaritást „a fasiszta kommunizmus” áldozataival. (Hozzászólását teljes terjedelmében mellékelve közöljük.)

A balti országok erőteljesen kommunista-ellenes képviselői közül többen is megemlékeztek népeik fiainak tömeges deportálásáról, akiknek egyaránt el kellett szenvedniük a hitleri és a sztálini diktatúra rémtetteit.

Vytautas Landsbergis képviselő (EPP-frakció) azt kifogásolta, hogy míg a jobboldali neonácik elítélésétől hangos Európa – ezenközben a „szovjet nácikról” senki sem beszél.

Az észtországi Kathrin Saks képviselőasszony (Szocialista frakció) rámutatott: míg Hitlernek senki sem merne szobrot emelni, Sztálinnak mindmáig több szobra is hirdeti az emlékét.

Schöpflin György magyar néppárti képviselő frappáns módon világított rá, hogy a posztkommunista baloldalnak is szüksége van a szembenézésre, „egy védhetetlen múltat nem védelmezhet tovább”.

Athanasios Pafilis ultrabaloldali képviselő – egyebek mellett – „a kommunizmus vívmányait” és „a szovjet felszabadító katonák hősiességét” dicsőítette.

A frakción kívüli képviselők közül többen is „az iszlám totalitárius rendszer” elleni fellépést sürgették, elítélve a „Sarija” – az iszlám törvény – halálosztó diktátumát.

Záróbeszédében Ján Figel, az Európai Bizottság oktatási-kulturális biztosa az elhangzott vitát egy most elkezdődött folyamat első – fontos – lépéseként értékelte, és mind az Európai Uniót, mind a tagállamokat arra szólította fel, hogy az eddigieknél többet tegyenek a totalitárius rendszerek vizsgálata és meghaladása érdekében.

A vita minden bizonnyal folytatódik. Jelek szerint azonban, a Szocialista Csoport ellenállása miatt, az áprilisi határozati állásfoglalás veszélyben forog. Csak remélni lehet, hogy a menet közbeni egyeztetések rendjén az EP-frakcióknak sikerülni fog egy kompromisszumos határozati szövegtervezetben megegyezni.

Csak egyetérteni lehet Vytautas Landsbergis volt litván elnökkel, aki szerint a múlt bevallása elengedhetetlenül fontos annak érdekében, hogy Európa erkölcsi hanyatlását feltartóztassuk.

Strasbourg, 2009. március 26.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

HOZZÁSZÓLÁS
az Európa lelkiismerete és a totalitárius rendszerek
tárgyában tartott európai parlamenti vitához

Közhelyszámba menő álláspontnak számít, hogy a jó politika racionális és érzelemmentes. Hogyha így is volna, az Európát fél évszázadon át megosztó Berlini fal leomlásának, a kelet-közép-európai népek felszabadulásának és a Ceauşescu-diktatúra bukásának 20. évfordulóján az Isten- és embertelen kommunizmus korszakára nem tudok és nem lehet hideg tárgyilagossággal visszatekinteni.

Húsz évvel ezelőtt, az erdélyi Temesváron egy kicsiny magyar református gyülekezet fordult szembe a romániai falvak lerombolására készülő, ateista és nacionál-kommunista román rezsimmel – és ebből indult el, majd szélesedett országos méretűvé az az antikommunista, demokratikus népfelkelés, amely a „Kárpátok Géniuszának”, a hírhedt Ceauşecu diktátor-házaspárnak a csúfos bukásához vezetett.

A temesvári románok, magyarok, németek, különböző nemzetiségű és vallású emberek és közösségek lelkesedésére, a zsarnokság elleni bátor kiállására és összefogására nem lehet „hideg fejjel”, szubjektivitás nélkül visszagondolni. Ezzel együtt, nem tetszőleges pártpolitikai opció, hanem mindenek fölött erkölcsi kérdés számunkra a jogfosztó, elnyomó kommunista diktatúra egyértelmű elítélése. Tűrhetetlen és tarthatatlan, hogy húsz évvel a kommunizmus bukása után, a volt szovjet tömb országaiban még mindig várat magára a múlt bevallása, az igazság- és jóvátétel, amit ignoráns és következetlenül engedékeny magatartásukkal – akarva akaratlanul – az Európa szabad felében élő nyugati demokráciák is hallgatólagosan elősegítenek.

Múlt héten román, magyar és bolgár előadók vettek részt azon a közmeghallgatáson, mely – a Prágai Nyilatkozat kapcsán – a kommunizmus bűntetteit tűzte napirendjére. „A kommunista és a fasiszta rezsim, a holokauszt és a gulág között nem lehet különbséget tenni” – hangzott el a tanácskozáson. Az ennek nyomán elfogadott Nyilatkozat pedig így fogalmaz: „Az Európai Közösségnek szakítania kell annak a kettős mércének az alkalmazásával, mely a nácizmus és a kommunizmus megítélésének eltérő voltában nyilvánul meg. Mindkét emberiség-ellenes diktatúra azonos elbírálást érdemel”.

Kérem az Európai Parlamentet, európai képviselőtársaimat: vállaljanak szolidaritást a „fasiszta kommunizmus” (József Attila) áldozataival, és az idézett erkölcsi, történelmi és politikai követelménynek megfelelően segítsék elő a kommunizmus visszahúzó örökségének a leküzdését, az 1989-ben elindult kelet-közép európai rendszerváltozásnak a folytatását, valamint a keleti és nyugati országok európai integrációja útjában álló – múltba gyökerező – akadályoknak az elhárítását. A megosztott Európa – sokszínűségének gazdagságában – csak ezáltal válhat ténylegesen egységessé. Azzá, amiről tegnapi felszólalásában Gordon Brown brit miniszterelnök – a 20. évforduló kapcsán – ekképpen fogalmazott: „Barátaim! Ma már nincs régi Európa, sem új Európa, sem Kelet- és Nyugat-Európa; hanem csak egyetlen egy Európa van, mely a mi közös Otthonunk.” Így legyen!

Strasbourg, 2009. március. 25.