2014. november 25. kedd
Európai Polgár Díjat kapott a Temesvár Társaság
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán az idei év európai díjazottjai között található a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timișoara) is, amelynek elnöke Florian Mihalcea. A díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti és népszerűsíti.
A Temesvár Társaság évek óta azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek szellemében Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb antikommunista tüntetéssorozata indult 1990 első hónapjaiban Romániában. A csoport a kilencvenes évek derekán lusztrációs törvénytervezetet készített, amely elfogadása esetén tíz évre megtiltotta volna, hogy a volt kommunista párt és a hírhedt szekuritáté egykori vezetői választhatók legyenek.
A Temesvár Társaságon kívül idén Romániából még Andrei Pleșu közírót, esszéistát, filozófust részesítették ugyanebben a díjban.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő jelölése alapján a korábbi években Európai Polgár Díjban részesültek még: Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Kató Béla erdélyi református püspök és Nyisztor Ilona pusztinai csángó-magyar hagyományőrző.
Brüsszel, 2014. november 24.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












