2019. december 18. szerda
Felavatták az Új Ezredév református templomot Temesváron, a Temesvár 30 emlékhét keretében
A Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév Református Központ templomát a Temesváron kirobbant forradalom harmincadik évfordulóján avatták fel. A magyar organikus építészet megteremtője tervei alapján készült épületegyüttest húsz évvel ezelőtt kezdték építeni, előbb 2000-ben, majd 2016-ban sikerült felgyorsítani az építkezési munkálatokat. A hajlék amellett, hogy a temesvári-gyárvárosi gyülekezet számára készül, egyben a bánsági magyarság kulturális központjául is fog szolgálni.
Az Új Ezredév református tözpont avatóünnepségén „Temesvár hőse”, Tőkés László püspök hirdetett igét, díszvendégként jelen volt és felszólalt Potápi Árpád János, a Magyar Kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
„Ahol csak emberek laktak, házak épültek, azzal egyidőben templomot is emeltek az Isten nevében. Településeink lelke a templom volt mindenkor, ezért olyan könnyű eligazodni Erdélyországban, hogy merre van Isten, és milyen nép él ezen a földön” – mondta az igehirdető, majd úgy folytatta: a csoda valóban megtörtént, megépült az Új Ezredév Református Templom, és jó úton haladunk afelé, hogy a sok rendeltetésű egyházi központunk is felépüljön, melynek mindenekelőtt Isten szabadító kegyelmét kell hirdetnie az 1989-ben kezdődő új erzredévünk reményében. „Nem leszünk többé bozgorok, kisemmizett hajléktalanok” – jelentette ki.
Az építkezést mindvégig szívén viselő és támogató Tőkés László köszönetet mondott az összes adományozónak, nem utolsó sorban pedig a magyar kormánynak, amely szívügyének tekinti a magyarság támogatását. A püspök nemcsak a Romániában élő magyarsághoz, hanem mindenkihez címezte Ady Endre közismert mondatát: „Elveszünk, mert elvesztettük magunkat.” Hozzátette: „Egész Európának szól ez a költői intés, ez a féltés, amely óvni akarja népünket, Európa nemzeteit az önfeladástól, az önveszejtő identitásvesztéstől.”
A templomépítő lelkipásztor, Gazda István elmondta: 1990-ben irányozták elő egy templom megépítését a Gyárvárosban, hogy teljesüljön a temesvári reformátusok százados álma: igazi tornyos templom emeltessen Isten dicsőségére a Bánság fővárosában! Az épületkomplexum alapkövét 1998. december 15-én helyezték el egy szabadtéri istentisztelet keretében, 2004-ig zajlott az egyházi központ építésének első szakasza, a templomot mostanra sikerült befejezni. A 2019. december 15-i templomavató ünnepség – amelynek keretében a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg az új istenházát – a Muzsikás együttes előadásával, táncházzal és szeretetvendégséggel zárult.
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












