2019. május 23. csütörtök
Felhívás ökumenikus összefogásra a politikai foglyokért – a pápalátogatás előnapján
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ökumenikus istentiszteletre hív mindenkit Csíkszeredába, a pápalátogatás előnapjára.
A szolidaritási- és imaalkalomra május 31-én, pénteken 17 órától kerül sor a csíkszeredai református templomban, s célja felhívni a nagyvilág és a közvélemény figyelmét a politikai foglyokként bebörtönzött Beke István és Szőcs Zoltán ügyére.
Az immár lassan egy éve börtönben ülő két székely fiatalember számára a romániai jogi lehetőségek úgy tűnik, lassan kimerültek: csak az államelnöki kegyelemben bízhatnak, vagy a hazai jogállami rendszer gyökeres megváltozásában. Mindaddig viszont kötelességünk, hogy itthon ne hagyjuk feledésbe merülni a velük történteket, és minden lehetséges eszközzel segítsük szabadulásukat!
A május 31-én tartandó ökumenikus istentisztelet időpontja épp ezért jelképes. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szándéka, hogy azokban a napokban, amikor a nagyvilág szeme a pápalátogatás miatt Csíkszeredára irányul, felhívja a figyelmet arra, hogy nemrégiben még e városban raboskodott Beke István és Szőcs Zoltán, ügyük pedig azóta is rendezetlen.
Legyünk minél többen a május 31-i találkozónkon, s fejezzük ki szolidaritásunkat az ártatlanul bebörtönzöttek mellett!
Az imaalkalmat követően az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiltakozó levéllel fordul a legmagasabb egyházi és világi vezetőkhöz, a hazai törvényalkotókhoz, valamint a nemzetközi fórumok képviselőihez – közölte az EMNT sajtóirodája május 23-án.
hírek
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben












