Harmincöt év múltán is Menyőben

A Szilágy megyei Menyő református egyházközsége „a szilágysági szabadító karácsony beteljesedésének helyszínére” hívta az emlékezni, hálát adni és ünnepelni kívánókat 2024. december 27-én. Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. december 17-én Tőkés László református lelkipásztort és nejét ide hurcolta el a milícia Temesvárról, miközben a családot megóvni akaró hívek és szimpatizánsok megindították a kommunista diktatúra elleni népfölkelést a Bánság fővárosában. Ez a rendszerellenes lázadás terjedt el pár nap alatt az egész Romániában és vezetett el a Ceaușescu-diktatúra bukásához.

Az idei karácsony harmadik napján ismét Tőkés László hirdette Isten igéjét Menyőben, abban a gyülekezetben, ahová 1989 decemberében Papp László akkori püspök névleges kinevezése nyomán a román karhatalom deportálta az „engedetlen” lelkészt. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke Lukács evangéliuma 2. részének 1-től 7-ig terjedő verseit idézve emlékeztetett a Megváltó e világra jöttére: Mária „megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál”. Kettős ünnepet ülünk ezekben a napokban: egyfelől Jézus születésének minden mást felülmúló jeles évfordulóját, ami időszámtásunk kezdeti momentuma, másfelől mi, Románia polgárai, köztük erdélyi magyarságunk Krisztus történelmi szabadításának évfordulóját is ünnepeljük. „Ahogy nevezni szoktuk: Temesvár és Menyő, illetve Szilágyság szabadító karácsonyát. A mai megemlékezés, illetve a mai igehirdetés rendjén eme két esemény – a betlehemi történet és az 1989-es szabadító karácsony – párhuzamában keressük Isten üzenetét” – mondotta a püspök bevezetőjében.

A továbbiakban az igehirdető vázlatos összevetését végezte el a két elnyomó birodalomnak, az ókori rómainak és a jelenkori kommunizmusnak, az adventi várakozás összefüggésében, amikor is évszázadokat átívelően jutottunk el a harmadik évezred küszöbére úgy, hogy „hívő népünk fagyban és sötétben várta megtartó Krisztusa eljövetelét”. A históriás tények ismertetésén túl az üdvtörténet síkjára kitérve Tőkés László rámutatott, hogy a korabeli hatalmasok tudtán kívül Isten elküldte az Ő szent Fiát, beleszólt ezáltal a történelembe, és csodát művelt: a szent Család és Szűz Mária által megajándékozta sóvárgó népét és ezt az egész bűnös világot Szabadítójával. Isten akarata keresztezte a történelem útját, és 2024 évvel ezelőtt új időszámítás vette kezdetét az emberiség történetében. Ez is arra vall, hogy a Teremtő a történelem Uraként irányítja a világ sorsát, és semmi sem véletlenségből, hanem az Ő atyai tanácsából és akaratából történik.

Az alapigére visszautalva, az elutasítottságra, kirekesztésre és üldöztetésre, a püspök arra intett, hogy az „öröm-gyilkos” sátáni erők tobzódása idején be kell fogadnunk szívünkbe, otthonainkba, társadalmainkba a karácsonyi kisdedet, védelmeznünk és oltalmaznunk kell őt. 1989 karácsonyán az istenes oltalom helye volt a kis szilágysági zsákfalu, Menyő – idézte fel Tőkés László. Nem véletlen, hogy a neves kolozsvári író, Bálint Tibor ekképpen írta akkortájt: „Menyőből az Angyal eljött hozzátok”. Jézus Krisztus a mi „életünk igazsága”. Kegyelme: feltámadás és élet. Fogadjuk be. Ünnepeljük és éltessük! Ne adjuk Heródesek és Pilátusok kezére! – zárta igehirdetését.

A prédikációt követően Paniti-Teleky Zoltán parókus lelkipásztor köszöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, a mindig kedves vendég Tőkés Lászlót és családját, az őt elkísérőket, valamint a menyői és környékbeli híveket, szolgatársakat, köztük Varga Károly volt nagybányai esperest. Majd szólásra invitálta Molnár Kálmán ny. szilágycsehi lelkipásztort, aki „nagy idők tanújaként” elevenítette fel Menyő 35 évvel ezelőtti reflektorfénybe kerülését. Az egykori zilahi esperes Szilágysági szabadító karácsony – Tövisháti emlékezések című könyvéből is idézve emlékezett 1989 decemberére, amikor a lelkészek közül elsőként kereshette fel a menyői parókián háziőrizetben lévő „temesvári hőst”.

Egyházi és népi vallásos énekek, szavalatok elhangzása után a püspök az úrasztalától szólt még a gyülekezethez, köszönve a régiek kitartását és köszöntve a maiak helytállását, üdvözölve a távolabbról érkezetteket, röviden szólva a politikai-társadalmi-történelmi helyzetről, szűkebb és tágabb összefüggésekben. Bár kettős kisebbségben, szükségben és nehézségben nézünk a jövő elé, a régi református ének kezdősorával kívánt boldog új esztendőt a jelenlévőknek: „Ne csüggedj el, kicsiny sereg”. A Himnusz eléneklésével zárult az ünnepi istentisztelet az ősi templomban.