2018. május 17. csütörtök
Hogyan tovább az európai kisebbségpolitikában?
Csáky Pál felvidéki európai képviselő kezdeményezésére 2018. május 16-án rendkívüli konferenciára került sor Brüsszelben.
Miután február 7-én az Európai Parlament az őshonos európai kisebbségek védelméről szóló határozatot fogadott el, és ezzel együtt az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés (Minority Safe Pack Initiative – MSPI) aláírásgyűjtési akciója is sikeresen zárult, a Kárpát-medencei néppárti magyar képviselők az európai kisebbségvédelmi politika folytatásának a lehetőségeiről rendeztek tanácskozást.
A rendezvényt Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke nyitotta meg. Az előadók között szerepeltek: Josep-Maria Terricabras katalán és Nils Torvalds finnországi svéd képviselők, a frakcióközi kisebbségi munkacsoport (intergroup) társelnökei, továbbá Irena Moozova esélyegyenlőségi igazgató, Frans Timmermans EP-bizottsági alelnök megbízottja, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc miniszteri biztos.
Felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő önkritikus, deugyanakkor elismerő módon szólt arról, hogy a kisebbségvédelmi európai kezdeményezéshez szükséges egymilliónyi aláírás mintegy 80%-át a Kárpát-medencei magyarok, elsőrenden pedig a magyar kormány segítségével gyűjtötték össze, s ez a körülmény az európai kisebbségek, nevezetesen az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) a nagyfokú tehetetlenségére, illetve a nyugat-európai országok általános érdektelenségére vall. Ennek ellenére a maga nemében páratlan akció olyan sikernek számít, mely a kisebbségpolitika terén az áttörés ígéretét hordozza.
Erdélyi képviselőnk sajnálattal állapította meg, hogy az Unió területén a hagyományos nemzeti kisebbségek jogainál előbbre valónak tartják a migránsok emberi jogait. Ennek ellenére azt szorgalmazta, hogy akár a folyamatban lévő európai polgári kezdeményezés, akár egy rendes európai parlamenti törvénykezdeményezés révén közös összefogással törekedjenek az európai kisebbségvédelem jogi és intézményes kereteinek a megteremtésére. A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésére, valamint Nagy József felvidéki néppárti képviselő kisebbségvédelmi tervezetére is kitérve az együttható fellépés és az erőegyesítés fontosságára hívta fel a figyelmet, óva intve az egyes próbálkozások egymást gyengítő hatásának a veszélyétől.
Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor délvidéki, valamint Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi RMDSZ-es képviselők szintén az európai és magyar összefogás jegyében szólaltak fel.

hírek
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán
2025. október 25. szombat
Olthatatlan szabadságvágy












