»
2024. szeptember 2. hétfő
Könyv a Szent István-díj történetéről
Augusztus 10-én adták át Esztergomban a Szent István-díjat, mely ebben az évben jubilált, ez volt a 25. ilyen esemény. Egy szép könyv is megjelent ez alkalommal.A 2000-ben alapított elismerés 2024-ben Farkas Bertalan magyar vadászpilóta, űrkutató, űrhajós, eszperantista kapta. A Szent Erzsébet-iskola dísztermében tartott eseményen Prokopp Mária professzor, a díjat adományozó kuratórium tagja felhívta a figyelmet az elismerésről szóló kötetre.
Minden Szent István-díj-átadó a teljes magyarság ünnepe, hiszen az elismerés minden esetben olyan személynek szól, aki az összmagyarság életét jelentősen befolyásoló módon alkotott, dolgozott a Kárpát-medence javára. A konkrét Szent István-díj Melocco Miklós, első szent magyar királyunkat ábrázoló kisplasztikája. A huszonötödik, idei évforduló jó alkalom volt arra, hogy nemcsak a díjazott, és mellette emlékéremmel kitüntetett személyek kerüljenek a figyelem középpontjába, de az a könyv is, mely az alapítástól beszéli el a Szent István-díj történetét, mutatja be az elismerésekre szánt személyeket, meséli el a díjátadó ünnepségek menetét és magát a díj odaítéléséről is elárul sok mindent.
A díj alapítója, Bihari Antal, az esztergomi Körzeti Televízió vezetője nagy műgonddal és professzionális szakemberek egy kisebb csoportja révén állította össze a kötetet, melyben olyan speciális dokumentumok is láthatók, mint többek között a Nemzeti Múzeum Értéktára igazgatójának Prokopp Máriának írt levele, melyben arról értesíti, hogy szeretnék ha gyűjteményüket az utókornak szánva gazdagítaná egy Szent István-díj, illetve ugyancsak megtalálható a kötetben az elismerést gondozó alapítvány nyilvántartásba vételének dokumentuma, továbbá azt a védjegyokirat, mellyel a hatóság szellemi tulajdonként ismeri el a Szent István-díjat. A nagyon sok fotóval illusztrált könyv alkotói többek között kitérnek az alapító Bihari Antal munkásságára, különböző társadalmi és szakmai pályafutása fontos állomásaira, kitüntetéseire, miként a díjat jelentő szobor alkotója, Melocco Miklós biográfiájára is.
Bihari Antal, Farkas Bertalan, Szakály Sándor
A kereskedelmi forgalomba nem, de protokollajándék-szinten elérhető, amúgy vaskos kötet talán legérdekesebb része az elismerés kritériumait és a díjátadás menetét leíró fejezet. Ugyancsak figyelemre méltó a Szent István-díjazottak és Szent István-emlékéremmel kitüntetettek listája, melyben ott olvasható Orbán Viktor, Tőkés László, Duray Miklós, Wittner Mária, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Egerszegi Krisztina, Makovecz Imre, Lech Walesa, Pozsgay Imre és Merkely Béla neve is.
Az emlékérmesek sorában ott találjuk Melocco Miklós, Erős Gábor, Lábik János, Balla András, Pécsi L. Dániel és Kondor Katalin nevét is. A kötet tehát nem vásárolható meg, de online, pdf formátumban a szentistvandij.hu oldalon lapozható végig. Bihari Antal, Farkas Bertalan, Szakály Sándor
A kereskedelmi forgalomba nem, de protokollajándék-szinten elérhető, amúgy vaskos kötet talán legérdekesebb része az elismerés kritériumait és a díjátadás menetét leíró fejezet. Ugyancsak figyelemre méltó a Szent István-díjazottak és Szent István-emlékéremmel kitüntetettek listája, melyben ott olvasható Orbán Viktor, Tőkés László, Duray Miklós, Wittner Mária, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Egerszegi Krisztina, Makovecz Imre, Lech Walesa, Pozsgay Imre és Merkely Béla neve is.
hírek
2024. szeptember 20. péntek
Tanévnyitó a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
2024. szeptember 16. hétfő
A szeretetről és a hitről egy szomorú temesvári évfordulón
2024. szeptember 11. szerda
Temesvári igehirdetés és megemlékezés vasárnap
2024. szeptember 2. hétfő
Könyv a Szent István-díj történetéről
2024. szeptember 2. hétfő
Tőkés László portréja Berlinben
2024. augusztus 13. kedd
Átadták a 2024-es Szent István-díjat
2024. július 31. szerda
Baráti találkozó
2024. július 28. vasárnap
Nemzetünk és Európa védelmében
2024. július 8. hétfő
Dobos Imre búcsúztatása
2024. július 8. hétfő
A Wittner Mária-emléktárlat a Szent László Napokon