»
2013. július 2. kedd
Közlemény az európai polgári kezdeményezés tárgyában
Szombaton, 2013. június 29-én, Nagyváradon közösen ülésezett az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége. A találkozón kiemelt napirendi pontként szerepelt az európai polgári kezdeményezés kérdése. Az EMNT és a Néppárt együttes országos elnökségi ülésének résztvevői meghallgatták Szilágyi Zsolt megbízott alelnök előterjesztését, és megelégedéssel nyugtázták, hogy a két szervezet munkájának eredményeként közös tervezetüket idén március 22-én, elsőként sikerült benyújtani jogi elővéleményezés céljából. Bár az Európai Bizottság jogi szolgálata, úgy tűnik, nem támogatja a kisebbségvédelem törvényi garanciájának uniós megalkotását, negatív véleményezésük értékes jogi szakvélemény.
Az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttsége részt vett az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN), június 19–22. között Brixenben megrendezett kongresszusán, ahol bejelentették, hogy a FUEN is elindítja saját kezdeményezését. Bár kezdeményezésük szövegét és jogi indoklását nem hozták nyilvánosságra, a Néppárt két jelen lévő alelnöke,Király Melinda és Szilágyi Zsolt, az európai kisebbségi szolidaritás jegyében elvi támogatásáról biztosította a FUEN-t, és átnyújtották vezetőiknek az Európai Bizottság jogi szolgálatától saját kezdeményezésükre kapott véleményezést.
Alelnökeink üdvözölték, hogy a Székely Nemzeti Tanács is benyújtotta saját európai polgári kezdeményezés-tervezetét; az Európai Bizottság jogi szolgálatának véleményét körülbelül két hónap múlva fogják közölni.
A tavaly júniusban Budapesten megtartott Kárpát-medencei Magyar Autonómia-Tanács döntésének értelmében, az Erdélyi Magyar Néppárt támogatni fog minden olyan kezdeményezést, amely átjut a jogi regisztráció szűrőjén, és az európai őshonos közösségek jogainak törvényi biztosítását szolgálja.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció