2018. szeptember 4. kedd
Send this article Print this article

Közösségi szolidaritás

Augusztus 25-én máig tisztázatlan okokból és gyanús körülmények között leégett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota tetőzete és felső emelete, a felújítás alatt lévő s emiatt szerencsére üresen álló műemlék ingatlanban így is tetemes károk keletkeztek.



Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke Brüsszelből írt levelet Virgil Bercea unitus püspöknek: „Megrendüléssel értesültem az Egyházát sújtó megpróbáltatásról, és ezúton fejezem ki őszinte együttérzésemet görögkatolikus Testvéreink iránt. Pál apostol szavával szólva: együtt sírunk a sírókkal. Püspöki palotájuk egész városunk közös kincsének számítanak, és épített örökségének szerves részét képezik. Ezt szem előtt tartva és testvéri Egyháza iránti szolidaritásból mi, református magyarok is készségesen ki fogjuk venni részünket az újjáépítés költségeiből. Isten adjon erőt a feltámadás jelképéül is szolgáló újjáépítéshez!”


Közel egy évtizedes felújítási munkálatok után idén szeptember 3-án újraszentelték a nagyváradi ortodox zsinagógát, amely ünnepélyes ceremóniára és az azt megelőző színházi előadásra meghívást kapott Tőkés László EP-képviselő is. Korábban lekötött, más irányú elfoglaltsága miatt képviselőnk nem tudott részt venni a hitközség ünneplésén, személyes megbízottjaként régi munka- és harcostársa, Tolnay István egyetemi tanár képviselte őt a zsinagógabeli rendezvényen. A püspök a Koppelmann T. Félix hitközségi elnöknek küldött levelében megköszönte a szíves meghívást, s a nagyváradi zsidó közösség világháborús véráldozata előtt fejet hajtva, illetve újkori örömében osztozva kérte Isten áldását mindnyájukra, testvéri szolidaritással és szeretettel fejezve ki jókívánságait Pál apostol szavaival: „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.”


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010