»
A gimnázium diákjai előadták a Kádár Kata című népballadát, egy diák pedig Molnár Anna történetét énekelte el, valamint a Vadrózsák néptánccsoport is bemutatta ünnepi produkcióját Józsa Levente néptáncoktató vezetésével.
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
Halálának 150. évfordulóján leplezték le Kriza János unitárius püspök, műfordító, költő és néprajzkutató szobrát egykori székelykeresztúri iskolájában, ahol a róla elnevezett emlékévet is megnyitotta a Magyar Unitárius Egyház szombaton – írta tudósításában a Székelyhon.ro portál, kissé pontatlanul.
Ugyanis az eseményt március 22-én rendezték meg az udvarhelyszéki kisvárosban, miközben az 1811. június 28-án Nagyajtán született Kriza János 1875. március 26-án hunyt el Kolozsváron, ennek évfordulója pedig szerdán lesz.
A tudós unitárius lelkészt a Magyar Tudományos Akadémia 1841. szeptember 3-án választotta levelező tagjának, a Kisfaludy Társaságnak 1863-ban rendes tagja lett, püspökké pedig az 1861. július 1-jei tordai zsinaton választották meg. E tisztséget haláláig viselte.
A székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban lezajlott műsoros ünnepségen egyházi és politikai személyiségek, intézményvezetők és közösségi elöljárók vettek részt. Jelen volt Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottság elnöke – úgy is mint Kriza János egyik leszármazottja –, valamint Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, aki ünnepélyesen megnyitotta a jubileumi Kriza-emlékévet. A Túri Török Tibor szobrászművész alkotta beltéri mellszobrot utóbbi két vendég leplezte le Czire Alpár igazgatóhelyettessel együtt. A gimnázium diákjai előadták a Kádár Kata című népballadát, egy diák pedig Molnár Anna történetét énekelte el, valamint a Vadrózsák néptánccsoport is bemutatta ünnepi produkcióját Józsa Levente néptáncoktató vezetésével.
hírek
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének
2025. március 21. péntek
A fekete márciusra emlékeztek a szolidaritás jegyében
2025. március 15. szombat
Március 15-ike, a szabadság napja
2025. március 12. szerda
Nemzetközi politikai erők a székelyek önrendelkezési küzdelme mellett
2025. március 11. kedd
In memoriam Chrudinák Alajos
2025. március 10. hétfő
„Éljen a székely szabadság!”
2025. február 25. kedd
Ma is a kommunizmus átkos örökségével viaskodunk