2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
A temesvári népfelkelés 35. évfordulója alkalmából megemlékező rendezvénysorozatot tartottak 2024. december 13–15. között a Bánság fővárosában. Mivel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács az események egyik szervezője volt, az Új Ezredév Református Központban péntek délután kezdődött kerekasztal-beszélgetés előtt megtartották a társadalmi szervezet évzáró ünnepi küldöttgyűlését is.
Gazda István, az Új Ezredév Református Gyülekezet lelkipásztora házigazdaként üdvözölte az Erdély, a Partium és a Bánság minden részéből érkezett küldötteket, ugyanezt tette Kása Zsolt, az EMNT temesi vezetője. Elnöki köszöntőt Tőkés László püspök mondott, ami helyzetértékelésbe fordulva azzal zárult, hogy tekintettel az aktuális társadalmi-politikai válsághelyzetre, valamint az autonómiaügy háttérbe szoríttatására, „meg kell próbálni a lehetetlent is”. Sándor Krisztina ügyvezető elnöki jelentése után hozzászólások és vita következett, majd a küldöttek meghallgatták Bakk Miklós politológus előadását az európai autonómiatörekvések jelenlegi helyzetéről, ezek romániai esélyéről és lehetséges csapásirányáról.


A tanácskozás konklúziójaként megfogalmazódott, hogy az EMNT továbbra is a közösségi önrendelkezési törekvések képviselője marad, és támogatja a romániai magyar nemzeti közösségnek a belső autonómiáért folytatott küzdelmét. Civil szervezetként fölöttébb szükséges az aktív közreműködése az értékelvű politikai kultúra fejlődésében és a jogállamiság intézményeinek megszilárdításában akkor, amikor éppen ezen a téren tapasztalható megtorpanás, sőt visszalépés. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már 2003-as megalakulásakor megfogalmazta: alapvető célja, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyar nemzeti közösség törekvéseinek megvalósításához, jogainak és érdekeinek védelméhez, a civil szféra, a demokrácia, a jogállamiság és a politikai pluralizmus megszilárdulásához, a régiók gazdasági, szociális, kulturális és intézményi fejlődéséhez.
hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












