»
Annak tudatában, hogy az egykori rendszerváltó történelmi fordulat részeképpen egyházi rendszerváltozásról is indokolt és méltó megemlékeznünk és beszélnünk, a Partiumi Keresztény Egyetem égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében 2015. május 30-án ebben a tárgyban rendezünk konferenciát, amelyre ezennel tisztelettel meghívjuk.

2015. május 27. szerda
M E G H Í V Ó
Tavaly decemberben méltóképpen megemlékeztünk a temesvári népfelkelés 25. évfordulójáról. Hasonlóképpen, a múlt év folyamán Magyarországon és a volt szovjet tömb országaiban megemlékezésekre került sor a társadalmi-politikai rendszerváltozás negyedszázados jubileuma alkalmából.
Annak tudatában, hogy az egykori rendszerváltó történelmi fordulat részeképpen egyházi rendszerváltozásról is indokolt és méltó megemlékeznünk és beszélnünk, a Partiumi Keresztény Egyetem égisze alatt, a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete szervezésében 2015. május 30-án ebben a tárgyban rendezünk konferenciát, amelyre ezennel tisztelettel meghívjuk.
„Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából” – szólá Isten a Törvény kijelentésekor (2Móz. 20,12). Az Ő örökkévaló szabadításának szellemében, konferenciánk eszmei címe – Luther Márton nyomán – ekképpen fogalmazható meg: Szabadulás az Egyház „babiloni fogságából”. Anyaszentegyházunk „pusztai vándorlásának” 25 esztendejére visszatekintve, tanácskozásunk a megtett út összegzésére és tanulságainak a levonására vállalkozik. A konferencia napját záró, május 30-án este sorra kerülő műsoros estünkkel és május 31-i, vasárnap délelőtti templomi ünnepélyünkön Urunk Istenünk szabadításáért adunk hálát.
Konferenciánk helyszíne: Egyházkerületi Székházunk díszterme. Kezdetének időpontja: reggel 10 óra. A székház előcsarnokában első püspökünk, Sulyok István emléktáblájánál tisztelgünk. Vendégeink között üdvözölhetjük Bogárdi Szabó István dunamelléki püspököt, zsinati elnököt, Fazekas László felvidéki püspököt, Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspököt, Hafenscher Károly evangélikus zsinati lelkészi elnököt, valamint Németh Zsolt politikus-főgondnokot, Békássy N. Albert svédországi egyetemi tanárt és más jeleseinket. A nap filmvetítéssel zárul, mégpedig egy rendkívülinek mondható ősbemutatóval: Gyöngyössy Bence Janus című új tévéfilmjét tekinthetik meg az alkotók egy részének társaságában a konferencia részvevői és más érdeklődők.
Vasárnapi hálaadó istentiszteleti ünnepélyünk igehirdetője Balog Zoltán lelkipásztor, miniszter, rendezvénysorozatunk fővédnöke. Az ünnepély végeztével Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony szobránál tisztelgünk és koszorúzunk.
A rendszerváltozás, illetve az egyházi életben végbement változások, valamint megújulás elmúlt negyed századára visszatekintve és az előttünk álló úthoz erőt gyűjtve, testvéri szeretettel hívjuk és várjuk rendezvényeinkre.
„Add vissza nékem a Te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem!” (Zsolt. 51,14) – ezzel a zsoltáros fohászkodással küldöm testvéri jókívánságaimat, szeretettel:
Tőkés László

hírek
2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének