2016. március 12. szombat
Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót
Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnöke a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának – ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt – kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágómelléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő.
Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu román államfőtől a legrangosabb romániai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely „a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett”.
Az elismerést idén március 3-án visszavonta Klaus Iohannis román elnök. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.
A Magyar Becsület Rend 2011-ben alapított kitüntetés. Létrehozásáról a 2011. évi CCII. törvénycikk rendelkezik. A törvényben ugyan nincs szó a hierarchiáról, de a jogszabály javaslata szerint a magyar kitüntetések sorában a Magyar Becsület Rend a harmadik legnagyobb állami elismerés, közvetlenül a Magyar Szent István Rend és a Magyar Corvin-lánc után.
A törvény szövege szerint „a Magyar Becsület Rend Magyarország és a nemzet érdekében teljesített kiemelkedő szolgálat vagy tanúsított hősiesség elismerésére szolgál”. Évente legfeljebb harminc személy kaphatja meg. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza a miniszterelnök vagy az adott miniszter felterjesztése és ellenjegyzése mellett. A kitüntetést általában valamilyen nevezetes – Magyarország történelme szempontjából lényeges esemény tiszteletére tartott – ünnepen, többnyire nemzeti ünnepen, így március 15-én vagy október 23-án adják át.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












