Mint ismeretes, az egykori temesvári lelkipásztor diktatúraellenes magatartása hatalmi retorziókat vont maga után, s a Tőkés család köré 1989 decemberében szerveződött spontán népi szolidaritás torkollott abba a lázadásba, amely előbb Temesváron, majd pár nap alatt egész Romániában megdöntötte a kommunista rezsimet. A város református lelkészét december 17-én hajnalban a politikai rendőrség a Szilágycseh melletti Menyőbe, a kollaboráns egyházi vezetők által számára kijelölt új szolgálati helyére deportálták, de ezzel már nem tudták visszakényszeríteni a szabadság szellemét a palackba. Tőkésék ebben az eldugott kis szilágysági faluban érték meg a december 22-i felszabadulást, amiről aztán elég hamar kiderült, hogy felemásra sikeredett. Erről és sok más egyébről is szó esett azon a fórumon, amit a szilágycsehi Márkus vendéglő rendezvénytermében tartottak tegnap este.

A nap folyamán Menyőt is felkereső püspököt, munkatársait és a Szilágy megye különböző településeiről érkezetteket Kui Attila Zsolt, a szervező egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke köszöntötte az összejövetel elején, majd átadta a szót Molnár Kálmán ny. esperesnek, Szilágycseh volt református lelkipásztorának, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szilágy megyei alelnökének. Utóbbi Tőkés László régi barátjaként és küzdőtársaként, az 1989-as események egyik krónikásaként vezette fel és le a fórumot. Meghatottsággal és keserédes nosztalgiával idézte fel az 1989-es eseményeket övező és követő eufóriát, amelyet csalódások egész sorozata váltott fel, mindmáig tartóan. A püspököt úgy méltatta, mint aki több mint három évtizeddel ezelőtt a hallgatás falát kezdte el bontogatni, hogy aztán hosszú éveken át a hazugság falának bontásába fektesse energiáit.

Tőkés László elöljáróban ünnepi köszöntéssel fordult a hallgatósághoz karácsony harmadnapján, majd röviden visszaemlékezett azokra a napokra, amelyeket a szállóigévé vált „Menyőből az angyal” parafrázissal is szokás jelzőzni. Ezután az elmúlt száz évünk megpróbáltatásait-traumáit felemlítve tért ki azokra a reményekre, amelyek 1989 adventjében, illetve a szabadító karácsonyt követően költöztek szíveinkbe, nem utolsó sorban az akkori román–magyar szolidaritás és testvéri közeledés láttán. A gyors és látványos kommunista visszarendeződés, a titkosszolgálatok alattomos átalakulása, a többségi nacionalizmus továbbélése mind azt igazolták, hogy az egykori elnyomó rendszer emberei, azok rokonai és leszármazottai maradtak és vannak hatalmon azóta is Romániában. Ráadásul Nyugat-Európában is aggasztó folyamatok zajlanak, és próbálnak onnan betörni hozzánk.

A románok is csalódtak, mondotta a püspök, de a magyarság számára élet-halál kérdése az időnek ama múlása, ami ellenünk dolgozik: a fogyás, leépülés, elöregedés, kisemmizettség, sorvadás, kitelepülés – mindmegannyi közösségroppantó, kohézióromboló jelenség. A feltámadás és talpra állás elmaradása, a kudarcos vagyonrestitúció, a népet orránál fogva vezető politikusaink önérdekű villogása-nyüsletése, egyházunk újbóli behódolása a hatalom képviselőinek, önrendelkezési törekvéseink feladása és többszöri elárulása az RMDSZ által, amely ma is csak vonakodva támogatja azt a nemzetpolitikát, amit a magyar kormányzat a nemzeti tanácsokkal és az erdélyi magyar pártokkal együtt visz – ezek mind olyan dolgok, amik elbizonytalanítják a jövőbe néző embert. „Nekünk ígéretes magyar jövőképre van szükségünk Erdélyben is, de az nem alkotható és valósítható meg autonómia nélkül” – jelentette ki Tőkés László. A rendszerváltozásnak a fejekben és lelkekben is végbe kell mennie végre, le kell küzdenünk a félelmet és a kicsinyhitűséget – mutatott rá. Végül megköszönte a szíves meghívást, boldog új esztendőt kívánva a jelenlévőknek s rajtuk keresztül kisebb-nagyobb közösségeinknek, egész magyar népünknek.

A rendezvény keretében az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Szilágyi Zsolt a romániai rendszerváltás felemás voltáról, az 1989 utáni „félfordulatról” beszélve külön kitért a román–magyar viszony alakulására és jelenlegi állapotára, illetve az erdélyi autonómiatörekvések helyzetére. Kénytelen-kelletlen kritikusan szólt a magyarság politikai közképviseletének elmúlt 29 évbeli tevékenységéről és látszateredményeiről, de nem hallgatta el azt az óriási nyomást sem, amit Bukarest gyakorolt mindazokra, akik a centralizált homogén nemzetállam demokratizálásán dolgoztak (volna) az idők során. Ő maga az erdélyiség megerősödésében, kibontakozásában lát fantáziát mint politológus.

A hallgatóság soraiból számos kommentár és kérdés merült fel az elhangzottak mentén, többen felelős aggodalommal érdeklődtek a kitörési lehetőségek, a közösségi és gazdasági önrendelkezés esélye iránt, de Erdély helyzete és ügye is felvetett néhány érdekes gondolatot. Az est kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.