A 2014–2016-os, valamint az előbbi időszakokban lezajlott magyarellenes megnyilatkozásokat számbavéve nyilvánvalóvá válik, hogy a magyarságunkkal szemben folytatott, évszázados hagyományokra visszatekintő román állampolitika céltudatos és következetes módon törekszik kisebbségi közösségünk asszimilációjára és kiküszöbölésére. Ezen magyarellenes stratégiai terv véghezvitelében egyaránt szerepet vállalnak mind az állami szervek, mind az államhatalom központi és területi intézményei, mind a politikai pártok és számos civil szervezet, továbbá a hírközlő szervek széles skálája, valamint a román közélet nacionalista „bajnokai”.

Az alkalmazott stratégia egyszerű, de igen hatásos: a romániai sajtóban – melyet egyébként nagyrészt politikai pártokhoz kötődő személyek tulajdonolnak – heves támadások indulnak a magyar intézmények és szervezetek, a közösség vezetői ellen, hamis és megalapozatlan elméletekkel és vádakkal mérgezve a közvéleményt, ily módon pedig magyarellenes hangulatot keltve a  román állampolgárok sorában, később pedig éppen a maguk által gerjesztett általános közhangulatra hivatkozva a törvényhozás, a politikusok és az állami intézmények „a választók elvárásai” mentén a magyar közösség jogait sértő döntéseket hoznak. Ily módon a kör bezárul, s kezdődhet minden elölről…

Az utóbbi három esztendő történései sorában különösképpen gondolkodóba ejtő az igazságszolgáltatás egyre nyilvánvalóbb bekapcsolódása a magyarellenes politikai gyakorlatba, konkrét formában pedig a Belügyminisztériumnak a 2015–2020-ra szóló közvédelmi és közbiztonsági stratégiája, amely – egyebek mellett – az autonómia igénylésének bárminemű formáját is a közrend ellen irányuló veszélyforrásnak nyilvánítja. Ebben az összefüggésben válik fenyegetővé a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetőjének az a nyilatkozata, mely a területi autonómiára irányuló magyar–székely törekvések megakadályozását helyezi kilátásba.

A magyar nyelvhasználat és a nemzeti szimbólumok ellenében folytatott, összehangolt támadások mellett a hivatkozott időszakban kimondottan újdonságnak számít a magyar egyházi oktatási intézmények ellehetetlenítésére vagy éppen megszüntetésére irányuló hatósági támadássorozat, nevezetesen az újraállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium, valamint a létében fenyegetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium esete. Ugyanide illik a kormány alárendeltségébe tartozó Országos Restitúciós Bizottság azon döntése, mely visszautasítja a világhírű gyulafehérvári Batthyáneum Könyvtár jog szerinti visszaszolgáltatását az Erdélyi Római Katolikus Egyháznak.

Egy különleges, de ugyanakkor sokatmondó eset a Románia Csillaga kitüntetés megvonása Tőkés László püspöktől, az EMNT elnökétől, európai parlamenti képviselőtől. Ezzel a döntéssel – egyetlen ember személyében – sikerült támadást indítani nem csupán az 1989-es romániai forradalom egyik kiemelkedő szereplője, valamint az erdélyi magyarság egyik vezető személyisége ellen, hanem az erdélyi autonómiatörekvések egésze és minden olyan szervezet ellen, amely zászlajára tűzte a kisebbségi közösségi önrendelkezés kivívását.

Mindent egybevetve, aligha képezheti kétség tárgyát, hogy az előbbiekben említett, illetve a Transylvanian Monitor vonatkozó lapszámaiba foglalt magyarellenes megnyilvánulások és cselekmények rövid és hosszú távú célja: a romániai magyar közösség megfélemlítése. Ez a román kisebbségpolitikai kurzus viszont egyenes irányú folytonosságot mutat az átkos emlékű Ceauşescu-diktatúra etnokratikus állampolitikájával és homogenizációs törekvéseivel.

2011-ben elkezdett monitoring-szolgálatával az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Romániában honos magyarellenes politika mindennapi valóságát kívánja bemutatni. Országos és szélesebb – Kárpát-medencei – kitekintésben az antiszemitizmus és a cigányellenesség jelenségéhez fogható hungarofóbia beazonosításához és kiküszöböléséhez kíván hozzájárulni – azzal a távlati szándékkal és reménnyel, hogy ennek helyét utóbb a magyarság iránti tisztelet és megbecsülés fogja átvenni.