»
Az EP politikai csoportjainak széles körű közreműködésével sorra kerülő eseményen Eduard Kukan szlovák néppárti képviselő, az EP külügyi bizottsága (AFET) Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoportjának elnöke és Giovanni Pittella, a Szocialista Frakció olasz elnöke teljes támogatásukról biztosították Albánia európai integrációját. Albániának szüksége van barátokra, és meg is érdemli barátságunkat – mondotta a volt szlovák külügyminiszter. Hozzá kapcsolódva Tunne Kelam észt néppárti képviselő azt hangsúlyozta, hogy Európának is szüksége van Albániára.
2016. október 19. szerda
Megalakult Brüsszelben az EU–Albánia Baráti Kör
2016. október 18-án az Európai Parlament brüsszeli székhelyén David Sassoli olasz szocialista képviselő, az EP alelnöke és Monika Hohlmeier német néppárti képviselő, a bel- és igazságügyi bizottság (LIBE) tagja kezdeményezésére, valamint Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselő támogatásával megalakult az EU–Albánia Baráti Kör.
Az EP politikai csoportjainak széles körű közreműködésével sorra kerülő eseményen Eduard Kukan szlovák néppárti képviselő, az EP külügyi bizottsága (AFET) Nyugat-Balkánnal foglalkozó munkacsoportjának elnöke és Giovanni Pittella, a Szocialista Frakció olasz elnöke teljes támogatásukról biztosították Albánia európai integrációját. Albániának szüksége van barátokra, és meg is érdemli barátságunkat – mondotta a volt szlovák külügyminiszter. Hozzá kapcsolódva Tunne Kelam észt néppárti képviselő azt hangsúlyozta, hogy Európának is szüksége van Albániára.
Felszólalásában Tőkés László mindenekelőtt gratulált a baráti kör megalakulásához, Magyarország elkötelezett támogatásáról biztosítva mind Albánia, mind a többi nyugat-balkáni állam uniós csatlakozását. Visszautalva Apponyi Geraldine egykori albániai magyar királynéra, másfelől pedig Sali Berisha rendszerváltó államfő temesvári látogatására, történelmi közösségünk szellemében fejezte ki jókívánságát az integráció útján járó országnak, nevezetesen a szintén jelen lévő Ditmir Bushati albán külügyminiszternek.
A miniszter meghatódással állapította és köszönte meg, hogy kicsiny országának sok barátja van az Európai Parlamentben. Beszámolt arról, hogy a csatlakozás útján járva Albánia komoly előrelépést és eredményeket könyvelhet el az Unió által megkövetelt reformok terén – különösképpen olyan kulcsfontosságú területeken, mint az igazságügy és a közigazgatás, melyek a jogállamiság megvalósításához elengedhetetlenek. Ugyanakkor önkritikával szólt a mindmáig fennálló korrupcióról és a szervezett bűnözésről, melyekkel szemben kormánya következetesen felveszi a küzdelmet. A regionális együttműködés, a biztonság és stabilitás iránti elkötelezettséggel arra kérte a képviselőket, hogy továbbra is támogassák Tirana európai irányba tett erőfeszítéseit.
David Sassoli, az EU–Albánia Baráti Kör elnökének minőségében a kölcsönösen vállalt feladatok és felelősség jegyében értékelte a testület megalakulását.
hírek
2025. április 18. péntek
Húsvéti üdvözlet
2025. április 14. hétfő
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) XXXV. Közgyűlése – Beregszász, 2025. április 12.
2025. április 9. szerda
ÖSSZETARTOZÁS ÉS KIREKESZTÉS
2025. március 29. szombat
Köszöntőbeszéd az Erdélyi Magyar Szövetség Küldöttgyűlésén
2025. március 29. szombat
Marosvásárhely „fekete márciusa”
2025. március 27. csütörtök
NYILATKOZAT – Harmincöt évvel a marosvásárhelyi fekete március után
2025. március 23. vasárnap
Tisztújítás volt az EMSZ-ben
2025. március 23. vasárnap
Kriza János-emlékév
2025. március 23. vasárnap
Hogyan tovább, erdélyi autonómia? – Számbavétel és kiútkeresés
2025. március 22. szombat
Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökének