2017. december 11. hétfő
Megemlékezés lesz a temesvári népfölkelés évfordulóján
Folyó év december 15-én, pénteken idén is sor kerül az 1989-es temesvári forradalomról való megemlékezésre Tőkés László egykori temesvári református lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke részvételével.
Két helyszínen zajlanak az események. 17 órától koszorúzás és gyertyagyújtás lesz a belvárosi református templomnál, ahol napra pontosan 28 évvel korábban az egyházközség tagjai és a temesvári magyarok megpróbálták megakadályozni a lelkész és családja erőszakos kilakoltatását. A világi és egyházi hatóságok fellépése ellen kibontakozó tiltakozás, a város más nemzetiségű és felekezetű lakosainak szolidaritása és diktatúraellenes összefogása vezetett el az egész Romániára kiterjedő antikommunista lázadáshoz, a Ceaușescu-rezsim bukásához.
18 órától az Új Ezredév Református Központban megemlékezéssel egybekötött fórumot tartanak. Ennek keretében bemutatják a Szabadulás az Egyház babiloni fogságából – 1989 című, most megjelent kötetet, amely a 2015-ben Nagyváradon megtartott jubileumi konferencia előadásainak anyagát tartalmazza. A meghívottak és az 1989-es emlékbizottság társaságában kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Közreműködők: Tőkés László európai parlamenti képviselő, Dénes László, a kötet szerkesztője, valamint a könyv egyes társszerzői: Zalatnay István, Balaton Zoltán, Tolnay István, Kovács Zoltán. A rendezvény házigazdája ezúttal is Gazda István lelkipásztor lesz.
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












