2022. augusztus 22. hétfő
Send this article Print this article

Méltóságteljesen ünnepelt Nagyvárad magyarsága Szent István napján

Újra magyar ünnep volt Nagyvárad főterén. A magyar államalapításra, országalapító Szent István királyunkra emlékezve és az új kenyeret megáldani, illetve megszentelni gyűltek össze a nagyváradiak augusztus 20-án.



Már 19-én, péntek délután magyar szótól volt hangos a Szent László tér, hiszen a megszokott termelői vásár keretén belül az Érmelléki Gazdák Egyesülete háromnapos vásárt szervezett a nagyváradi főtéren. Szombaton délután az esőre álló időjárás ellenére sokan gyűltek össze a tér közepén álló színpad közelében, ahol a szervezők által felállított asztalokon már a szentelésre váró kenyerek is felsorakoztak. A közelgő eső miatt a tervezett műsor kicsivel hamarabb kezdődött el, de így is százak tapsolhattak a berettyóújfalui Bajnóca néptáncegyüttes előadásának, amely nagy átéléssel és igazán profi módon bihari táncokat adott elő.
Az időközben eleredt égi áldás nem szegte kedvét a megszentelt kenyérre és a történelmi egyházak lelkészei által közvetített igei üzenetre várakozó tömegnek, mely példás rendben türelemmel kivárta a sorát, így a kenyér megszentelése, illetve megáldása után mindenkinek bőven jutott a gazdák verejtékes munkájával megtermelt búzából sütött, az ünnep jelképiségét hordozó „életből”. A lelkészek rövid beszéde után Tőkés László volt püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke alkalomhoz illő módon köszöntötte az érdeklődő közönséget. A Váradi Dalnokok kórusa következett, amely az esővel végig dacolva adta elő rövid műsorát. A dalárda után Szalay Fatima virágénekeket adott elő, majd Avas Bendegúz tárogatóművész is fellépett.
A késő estére meghirdetett koncertet az eső miatt már nem lehetett megtartani.



Másnap, vasárnap folytatódtak az ünnepi programok. Már a kora reggeli óráktól megtekinthető volt az a négy virágkocsi a Szent László téren, ami a debreceni virágkarneválról érkezett Bihar megye székhelyére Debrecen önkormányzatának, illetve a Nagyvárad és Környéke Turizmusfejlesztési Egyesületnek (APTOR) köszönhetően.
A nap folyamán a Magyar Polgári Egyesület szervezésében két előadást is megnézhettek az érdeklődők. Az elsőre a még mindig esős idő miatt a Filharmóniában került sor. Itt a Csányi Sándor színművész nevével fémjelzett Produkciós Iroda két színésze, Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső, az előadásre érkezett gyermekek és egy kedves kutya szereplésével tekinthették meg az érdeklődők „A hisztis királykisasszony” című zenés, interaktív mesedarabot.
Délután már ismét a Szent László téren hallgathatta meg a napsütésben a teret megtöltő közönség a hajdúszoboszlói Zichy Géza Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekarát. Operett-betétek, magyar slágerek, indulók és egyéb zeneszámok hangzottak el a közönség nagy tetszésére.
A két előadás között a Filharmóniában egy rövid részletet tekinthettek meg az érdeklődők a János vitéz című táncszínházi előadásból, a Szigligeti Szinház Nagyvárad Táncegyüttesének köszönhetően.
A háromnapos esemény a Magyar Polgári Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Szent László Egyesület és az APTOR közös szervezésében valósult meg, támogatta a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, az APTOR, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája. 




www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010