2022. december 30. péntek
Menyőben szolgált karácsonykor Tőkés László
December 27-én, Karácsony ünnepének harmadik napján Tőkés László püspök a szilágysági Menyőben hirdette Isten Igéjét, abban a gyülekezetben, ahová 1989 decemberében Papp László akkori püspök névleges kinevezése nyomán a román titkosszolgálat, a Securitate akkori feleségével együtt deportálta.
„A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halál földjén és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada” – idézte Máté evangéliumából (4,17) azt az igét, amely híven jellemezte a sötét elnyomásban élt romániai nép és erdélyi, szilágysági magyarság elesett állapotát. Ezt a sötétséget törte meg eljövetele fényével a „Világ Világossága” Jézus (Jn 8,12), aki igéjének és tanításának fényét tanítványaira kiárasztva, őket is „a világ világosságának” nevezi, az isteni fényesség világoltatásával bízva meg őket (Mt 5, 14-16).
Az Ige hirdetőjét Paniti-Teleky Zoltán helybéli lelkipásztor köszöntötte, majd Molnár Kálmán volt zilahi esperes elevenítette fel az egykor történtek emlékét. Köszönetképpen és áldáskívánások kíséretében Temesvár volt lelkipásztora karácsonyi üdvözlőlapjaival örvendeztette meg a Gyülekezetet.

A fiatalok és gyermekek rövid ünnepi műsora nyomán a nemrégen felújított ősi harangtorony megáldására került sor a templomkertben. A menyői lelkipásztor Isten iránti hálaadással ismertette a harangtoronyról és felújításáról való tudnivalókat, Molnár Kálmán esperes imádsága után pedig Tőkés László mondott áldást a gyönyörű szép, zsindelytetős építményre. 
hírek
2026. június 28. vasárnap
„Szent László király, keseredett édes hazánk boldog és szerencsés vezérlője, könyörögj érettünk!”
2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás












