2009. március 18. szerda
Send this article Print this article

Nyilatkozat

Tekintse meg a kapcsolódó galériát is

A kommunista múlttal való szembenézés tárgyában, az Európai Parlamentben tartott konferencia résztvevői közös nyilatkozatban teszik közzé álláspontjukat és javaslataikat − a következők szerint:

  • Egyetértünk abban, hogy a kommunista múlt, a volt keleti szovjet tömb országainak története Európa történetének a szerves részét képezi. Éppen ezért, az Európai Unió nem térhet ki az elől, hogy közös múltunk eme sötét korszakával szembenézzen. A hiteles történelmi megismerés kontinensük jelene és jövője szempontjából elengedhetetlenül fontos.
  • Meggyőződésünk, hogy a vasfüggöny leomlását követően Európa nyugati országainak megelőző, ignoráns magatartásukkal szakítva, egyértelműen állást kell foglalniuk a totalitárius kommunizmus kérdésében. Erre a legalkalmasabb fórumként az Európai Parlament kínálkozik.
  • Az Európai Közösségnek szakítania kell annak a „kettős mércének” a használatával, mely a nácizmus és a kommunizmus megítélésének ez eltérő voltában nyilvánul meg. Mindkét emberiség-ellenes diktatúra azonos elbírálást érdemel.

Mindezeket szem előtt tartva, az igazságosság és a megbékélés egymást feltételező követelményeiből kiindulva, javasoljuk a következőket:

1. Régi adósságát törlesztve, az Európai Parlament mértékadó határozatban mondjon ítéletet az Isten- és embertelen kommunista diktatúra felett.

2. Az Európai Parlament fogadjon el ajánlást arra nézve, hogy volt kommunista tagországaiban készüljön összesítő jelentés a diktatúra által elkövetett bűntettekről (1), továbbá ezen országok kormányai nyújtsanak erkölcsi elégtételt a kommunizmus áldozatainak (2).

3. Az Európai Parlament szorgalmazza, hogy az érintett tagországok a törvény hatályával részesítsék anyagi kártérítésben a kommunizmus áldozatait, illetve leszármazottaikat.

4. Az Európai Parlament határozati úton szorgalmazza a volt kommunista rezsimek közszereplőinek az átvilágítását és a politikai életből való eltávolítását.

5. Az Európai Parlament tűzze ki a kommunizmus Európai Emléknapját vagy a nácizmus és a kommunizmus Európai Emléknapját − azzal a nemes céllal, hogy eme totalitárius diktatúra/diktatúrák bűntettei az emberiség életében soha többé ne ismétlődhessenek meg.

Brüsszel, 2009. március 18.







hírek

2026. június 11. csütörtök
Ülésezett az EMNT országos elnöksége

2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából

2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n

2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig

2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén

2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet

2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n

2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett

2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás

2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010