2017. május 22. hétfő
Send this article Print this article

NYILATKOZAT a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsán

Az Európai Unió lakosságának mintegy tíz százalékát kitévő őshonos nemzeti kisebbségek, valamint a Románia népességének szintén közel tíz százalékát képező etnikai kisebbségek közösségében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács örömmel üdvözli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) most véget ért 62. kongresszusát, nagyra értékelve annak áldásait és eredményeit.



 A jeles esemény kapcsán a következőket tartjuk még szükségesnek elmondani.
1. Kolozsvár volt magyar alpolgármestere köszöntőbeszédében azt állította, hogy a FUEN most először tartotta kongresszusát Erdélyben. A valóság azonban az, hogy az európai kisebbségek ernyőszervezete már 1996 májusában a Romániához került magyar területek Erdélynek nevezett részén, nevezetesen Temesváron rendezte meg – akkori – 41. kongresszusát.
2.A mostani kongresszuson méltó megemlékeznünk Szőcs Géza volt RMDSZ-főtitkár, Pillich László, az RMDSZ volt FUEN-küldötte, valamint Eva Maria Barki ausztriai jogvédő azon érdeméről, hogy kiemelkedő szerepet játszottak magyar közképviseleti és érdekvédelmi szervezetünknek a FUEN rendes tagjai közé való felvételében.
3. A FUEN mostani vezetősége iránti köszönet mellett utóbb is hálás köszönettel kell visszagondolnunk Christoph Pan dél-tiroli professzorra, a kisebbségi autonómia élharcosára, a FUEN akkori elnökére, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyar közösség hathatós támogatása céljából mi lehettünk a házigazdái a maga nemében páratlan és előzmény nélküli temesvári rendezvénynek.
4. Az RMDSZ elnöke kolozsvári beszédében a kemény hangú igazmondás hevületével állapította meg, hogy „a NATO-, majd az EU-csatlakozás idején tapasztalt kisebbségbarát román intézkedések kora lejárt, és elkezdődött egy visszarendeződési folyamat”. Sajnálattal érzékeljük, hogy az RMDSZ elöljárójának 21 évre volt szüksége ahhoz, hogy végre ráébredjen a romániai kommunista és nacionalista visszarendeződés mindennapi és folyamatos valóságára, amelyben közel három évtizede élnünk adatik. Feltehetően a neptuni paktum bukaresti optikája téveszti meg romániai politikusunkat.
A jelen nyilatkozathoz mellékelem 1996. május 16-án elmondott temesvári beszédemet – egyebek mellett – a visszarendeződés tárgyában.
Végezetre jó vagy rossz mementóként hívom fel a figyelmet arra, hogy 1996-ban és most, az Úrnak 2017. esztendejében is ugyanaz a Teodor Meleşcanu tölti be a román kormány külügyminiszteri tisztségét.
 

 
Apropó: visszarendeződés. Az RMDSZ zilahi kongresszusán az önelégült tapsviharok közegében bizarr látvány volt a szervezet elnökének jobb és baloldalán együtt látni Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest, valamint Liviu Dragnea román szocialista pártelnököt, a mi elnökünk „bizalmasát”.
Mindettől függetlenül, a román országféltő politikusokat Christoph Pan szavaival nyugtathatjuk meg: „Az autonómia az elszakadás legjobb ellenszere.”
 
          Nagyvárad, 2017. május 21.
 
Tőkés László                
az EMNT elnöke             
az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke 
 
 
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010