2015. május 18. hétfő
Send this article Print this article

Nyilatkozat a sajtókampány tárgyában

Az elmúlt héten azzal a kéréssel ostromolt a Magyar Nemzet című budapesti napilap, hogy bővebben nyilatkozzam a magyar nemzetpolitikáról az említett lapban 2015. május 9-én megjelent, Tőkés László: Már én sem értem Orbánt című tudósítás kapcsán, amelyet aztán – többnyire megcsonkítva – más sajtóorgánumok is átvettek, illetve kényük-kedvük szerint tálaltak és kommentáltak.



Amit mondtam, megmondtam – fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartom azt, hogy saját megnyilatkozásaimra reflektáljak. Ráadásul nyilvánvaló volt számomra, hogy a tudósítás szerzője szelektív és célzatos módon túlreagálta a Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatóján részt vevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszaimat, éspedig azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt. Következésképpen újabb nyilatkozatokkal nem kívántam esetleges provokatív kérdéseknek felülni, és ezzel is tovább „habosítani” a balliberális sajtó által túllihegett kritikus szöveget, illetve helyzetet.
Menet közben azonban a Magyar Nemzet – az elmondottak ellenére – nem tett le eredeti szándékáról, hanem május 15-i számában „vezető határon túli magyar politikusok” megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt „eszkalálni” a kényes témát, megosztást gerjesztve immár nem csupán Orbán Viktor és Tőkés László, hanem – ha lehetséges – valamennyi Kárpát-medencei nemzetpolitikai közszereplő között. Ezen összefüggésben talán senki számára nem kérdéses, hogy az érintett felek megszólaltatásának demokratikus álcája alatt jeles országos napilapunk illetékesei elsősorban és mindenekelőtt szintén Orbán Viktort, „a nemzet Miniszterelnökét” akarják üttetni – szerény személyemmel egy kalap alatt.
Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy erre az alantas törekvésre végül is kizárólag a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és partnere, az erdélyi Magyar Polgári Párt voltak „vevők”. Vezetőik nyilatkozataikkal magukat és szervezeteiket minősítik.
Velük szemben elismeréssel állapíthatjuk meg, hogy a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke nem ültek fel a jól csomagolt provokációnak.
Mindent egybevetve, őszinte sajnálatomat fejezem ki, hogy a Magyar Nemzet és más sajtóorgánumok az idők folyamán közelről sem tanúsítottak ekkora érdeklődést az Orbán Viktor oldalán való mindenkori kiállásom, mint mostani – jócskán interpretált – bírálataim iránt. Jómagam és a mellettem álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartottunk Miniszterelnökünk mellett, amikor az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált.
Végezetre, a megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva: ezúton utasítom vissza azt az egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor. Igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat!


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010