2014. március 30. vasárnap
Nyílt levél Robert Fico és Andrej Kiska államelnökjelölt uraknak
Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) nevében ezúton keressük meg Robert Fico és Andrej Kiska államelnökjelölt urakat, a holnap sorra kerülő szlovákiai elnökválasztás alkalmából.
A több tekintetben javulás útjára lépett magyar–szlovák kapcsolatokra, valamint a Szlovákiában élő magyar közösség helyzetére való hivatkozással, nem utolsósorban pedig az Európai Unió szintjén is vita tárgyát képező magyar–szlovák vonatkozású ügyek megoldásának a szándékával és reményével,
Ezúton kérjük fel az igen tisztelt Államelnökjelölt urakat, hogy a magyar–szlovák viszony végleges rendezését megelőlegezve, nyilvános formában kövessék meg a méltatlan és törvényellenes meghurcoltatást és jogfosztást szenvedett Malina Hedvig fiatalasszonyt, valamint a 102 esztendős Tamás Aladárné Ilona tanítónőt.
Meggyőződésünk, hogy az ő ügyük elsőrenden humanitárius kérdés. Üdvös volna, hogy szimbolikus politikai gesztusok által az Elnökjelölt urak európai és keresztény szellemben erősítsék meg hitelüket a küszöbön álló választási megmérettetésen.
2014. március 28.
Lomnici Zoltán Erdélyi Géza ny. püspök
elnök alelnök
Tőkés László
EP-képviselő
az EMT tagja
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












