2012. szeptember 22. szombat
Peticióval a felvidéki magyarokért
2012. szeptember 20-án Lomnici Zoltán alkotmányjogász, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke, a Legfelsőbb Bíróság volt vezetője sajtóértekezleten jelentette be, hogy petíciót nyújt be az Európai Parlamenthez, a Szlovákiában állampolgárságuktól alkotmányellenes módon megfosztott felvidéki magyar polgárok ellenében elkövetett súlyos jogsértések ügyében.
A kárvallottak képviseletében Gubík László jogfosztott joghallgató vett részt a tájékoztatón, aki szintén egyik aláírója a petíciós beadványnak. A felvidéki magyarság európai szószólójaként Tőkés László európai képviselő budapesti EP-irodájában látta vendégül az uniós eljárás kezdeményezőit.
Nemes Csaba, a budapesti EP-iroda vezetője elsőként Lomnici Zoltán EMT-elnöknek adta meg a szót, aki a felvidéki jogfosztottak tarthatatlan helyzetének tényadatolt bemutatását követően az általa megfogalmazott petíció tartalmát ismertette. Az állampolgárságától megfosztott hét felvidéki magyar esete annál is súlyosabb, mivel őket egy szövetséges – uniós – ország állampolgárságának felvétele miatt érte súlyos diszkrimináció – hangsúlyozta az EMT elnöke. Előterjesztése befejezéseképpen annak a reményének adott kifejezést, hogy a tűrhetetlen helyzet orvoslásának elmaradása esetén az Európai Bizottság Szlovákiával szemben kötelezettségszegési eljárást fog kezdeményezni a Strasbourgi Bíróságnál.
Gubík László saját magának és azoknak a sorstársainak a „törvényen kívüli” helyzetéről szólt, akiket a szlovák hatóságok – alkotmányellenes módon – egyik napról a másikra megfosztottak állampolgárságuktól, s azóta nap mint nap emberi méltóságukat sértő zaklatásoknak vannak kitéve. „A biztos rossz állapota is jobb a teljes létbizonytalanságnál” – jelentette ki a magyar állampolgárságot elsőként felvevő, bátor jogászhallgató. Ezután a szeptember 1-jei kassai alkotmánymenetről számolt be, melyet – a megfélemlítésnek ellenállva – a felvidéki magyarok rendeztek a szlovák Alkotmány napja alkalmából.
Tőkés László európai képviselő felidézte, hogy szeptember 1-jén, Sepsiszentgyörgyön és Kassán az erdélyi és a felvidéki magyarok ugyanazon a napon tüntettek állampolgári, illetve emberi és kisebbségi jogaik védelmében. Mindkét esetben a nacionál-kommunizmus idejéből örökölt megfélemlítettséggel szálltak szembe. A romániai, a szlovákiai és a felvidéki magyarok ellenében elkövetett jogtalanságokat és atrocitásokat felidézve, erdélyi képviselőnk az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács azon – legutóbbi – határozatáról nyújtott tájékoztatást, mely a Kárpát-medencében elharapódzott magyarellenességgel szemben egy egységes magyarságvédelmi stratégiát és akciótervet kíván szembehelyezni. Az EMT által kezdeményezett petíció tulajdonképpen ennek a közös fellépésnek képezi a részét – mondotta képviselőnk –, mint ahogyan hasonló eljárás beindítását kezdeményezik a Református Székely Mikó Kollégium, illetve az erdélyi egyházi és magyar közösségi tulajdonok ügyében is.
A sajtóértekezlet végeztével Lomnici Zoltán jelképes módon átnyújtotta Tőkés Lászlónak a felvidéki petíciót, azzal a kéréssel, hogy személyes formában adja át Martin Schulz európai parlamenti elnöknek.
Nagyvárad, 2012. szeptember 20.
hírek
2026. június 10. szerda
Igehirdetés Trianon emléknapja alkalmából
2026. június 8. hétfő
Tanévzáró a PKE-n
2026. június 8. hétfő
Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig
2026. június 6. szombat
Tőkés László Lakiteleken és Tiszakécskén
2026. május 24. vasárnap
Eltemették dr. Csapó I. Józsefet
2026. május 17. vasárnap
Átadták a Wagner Nándor-díjakat a PKE-n
2026. május 17. vasárnap
Kiállás az az apát mellett
2026. május 12. kedd
Közlemény – felszólítás
2026. május 8. péntek
PKE: az egyetem napja, díjazásokkal
2026. május 4. hétfő
Viaskodás a gonosszal – Tőkés István ellenállása a román titkosszolgálattal szemben












