»
Délben koszorúzásra került sor az erzsébetvárosi temetőben Újvárossy Ernő síremlékénél, itt Fazakas Csaba esperes-lelkipásztor tartott igei áhítatot. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke rövid beszédébe kiemelte: nem felejthetjük el soha, hogy miben éltünk 1989 előtt, mitől szabadítottak meg minket az ellenállók, hősök, mártírok. Emlékeztetett: mindenkinek joga van emberhez méltó, elnyomásmentes életet élni.
2014. szeptember 15. hétfő
Szeretettel a félelem ellen
A temesvári forradalom 25. évfordulója alkalmából szervezett idei eseménysorozat keretében ma tartották a Gyülekezeti ellenállás 1989-ben című megemlékező rendezvényt a temesvár-belvárosi református egyházközségben.A részvevők a temesvári református gyülekezet hősies kiállásáról emlékeztek meg, különös tekintettel Újvárossy Ernőre, aki negyedszázaddal ezelőtt vált a kommunista rezsim áldozatává, a decemberi forradalomba torkollt egyéni és közösségi ellenállás első mártírjává. A temesvár-belvárosi templom felújítását irányító építész a hallgatás falát megtörő Tőkés László lelkipásztor híveként vált célpontjává a diktatúra politikai rendőrségének, 1989. szeptember 12-én eltűnt otthonából, két nappal később meggyilkolva találták meg egy városszéli erdőben.
A délelőtti istentiszteleten Tőkés László, a gyülekezet negyedszázaddal ezelőtti lelkipásztora, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület későbbi püspöke, európai parlamenti képviselő hirdetett igét. Prédikációjában a félelem és szeretet viszonyrendszerét taglalta a jánosi evangélium mentén, amelynek egyik máig szóló tanítása, üzenete, hogy a félelem ellenszere a felebaráti szeretet: „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1Jn. 4,18)
A megemlékező ünnepség egyik momentuma Juhos Gábor maratonfutó imával és áldással történő útjára bocsátása volt, aki a székelyföldi autonómiát népszerűsítő korábbi jelképfutása után most a Temesvár–Arad–Nagyvárad–Szatmárnémeti–Zilah–Menyő–Kolozsvár távot teszi meg a forradalom hőseinek tiszteletére, Via revolutiae jeligével.
Délben koszorúzásra került sor az erzsébetvárosi temetőben Újvárossy Ernő síremlékénél, itt Fazakas Csaba esperes-lelkipásztor tartott igei áhítatot. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke rövid beszédébe kiemelte: nem felejthetjük el soha, hogy miben éltünk 1989 előtt, mitől szabadítottak meg minket az ellenállók, hősök, mártírok. Emlékeztetett: mindenkinek joga van emberhez méltó, elnyomásmentes életet élni.
A sírnál Újvárossy Ernő egykori harcostársaként Tőkés László, majd gyülekezeti társai, az Új Ezredév egyházközség, az egyházmegye, az Emberi Méltóság Tanácsa képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. Vetési Zoltán és Kabay József az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt államfőjelölt pedig az Erdélyi Magyar Néppárt nevében koszorúzott.
Délután az Újvárossy Ernő nevét viselő belvárosi gyülekezeti teremben tartottak visszaemlékező összejövetelt. Itt Tőkés László, Tolnay István és Balaton Zoltán idézték fel a népfelkelésbe torkolló 1989-es temesvári ellenállás több aspektusát, valamint a mártír alakját és életútját. Akinek tragikus halála azt példázza, hogy szabadságunkért, elveinkért, hitünkért néha súlyos áldozatokat kell hoznunk.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Sajtóirodája
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció