»
2013. október 16. szerda
Szolidaritási nyilatkozat - iráni menekülttábor
Tőkés László EP-képviselő videóüzenetben vállalt tegnap szolidaritást az Irak területén felállított iráni menekülttábor lakóival. Az 1979-es iráni iszlám forradalom győzelmét követően az iszlám fundamentalizmus ellen fellépő Iráni Népi Mudzsahedín Szervezet vezetőit és aktivistáit telepítették ebbe, az Ashraf nevű település mellett felállított táborba. A kisvárossá nőtt menekülttábor mintegy háromezer lakóját a Genfi Egyezmény értelmében „védett személyekké” nyilvánították, 2009-ben viszont iraki fennhatóság alá került a tábor, és az iraki katonaság brutális támadássorozatot indított az iráni menekültek ellen. 2012-ben Ashraf lakóit átköltöztették a Bagdad melletti, egykori amerikai katonai bázisra, a „biztonságosabb” Camp Libertybe, ahol folyó év szeptember 1-én ismét 52 védtelen menekült esett az iraki fegyveres erők áldozatául, több százan pedig megsebesültek.
„Mély megrendüléssel értesültem ötvenkét menekülttársuk közelmúltbeli meggyilkolásáról, mélyen együtt érzek a gyászoló családtagokkal és a katonai terror nyomán megsebesített honfitársaikkal, illetve mélyen elítélem a rettegésben és bizonytalanságban élő közösségük elleni újabb fegyveres atrocitást” – mondotta az erdélyi képviselő a műholdon keresztül sugárzott üzenetben. „Elkötelezett európai parlamenti képviselőtársaimmal együtt nyomást gyakorlunk az iraki kormányzatra a támadás alatt elhurcolt hét iráni fogoly azonnali szabadon bocsátása érdekében. Ugyanakkor az ENSZ és az Amerikai Egyesült Államok illetékes hatóságait is emlékeztettük arra, hogy annakidején felelősséget vállaltak az Önök biztonságáért. Ez úton szeretném Önöket, és a szerte a nagyvilágban tiltakozó éhségsztrájkot tartó, száműzött honfitársaikat szolidaritásomról biztosítani.”
Az egyetemes emberi jogok védelmében Tőkés László több ízben is hangot adott a menekülttábor lakóinak sorsa feletti aggodalmának. 2009-ben az Európai Parlament határozatot fogadott el az ashrafi táborban lakó személyek védelméről, arra kérve az Uniót, valamint a tagállamokat, hogy humanitárius megoldásként biztosítsanak letelepedési lehetőséget a menekülteknek.
Brüsszel, 2013. október 16.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
hírek
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván
2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés
2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert
2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről
2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós
2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten
2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben
2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon
2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok
2025. május 10. szombat
Az egyetem napja