2009. december 6. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László: Romániában nem működik az Obama-effektus

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vasárnap, 2009. december 6-án déli 12-kor adta le voksát a nagyváradi 113-as számú szavazókörzetben. „Nagyon nehéz dolga van egy romániai választópolgárnak – nyilatkozta a szavazás után –, amikor olyan pártok, és azoknak támogatottjai között kell választani, akik többé vagy kevésbé a volt kommunista egypártnak a leszármazottai. Különösképpen érvényes ez a szociáldemokrata pártra, amely nem tévesztendő össze a nyugati szocialista és szociáldemokrata pártokkal, amelyek különböző mértékben hiteles baloldali értékeket képviselnek. Az SZDP [PSD] viszont hangsúlyosan posztkommunista párt, amiképpen a magyarországi MSZP is az, hiába tetszeleg akár egyik, akár másik az európai baloldalon.” A püspök hangsúlyozta, hogy lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, két rossz közül a kisebbet kellett választania.





„A legjobb az lett volna – fejtette ki az erdélyi magyarok európai képviselője –, hogyha egy magyar jelöltre szavazhattunk volna. Ha lett volna olyan jelölt, aki el tudta volna érni, hogy a második fordulóban részt vegyen; vagy ha igaz volna az, amit hamisan állítanak, hogy Romániában Klaus Johannis szemléletváltozást jelent. Nem jelent szemléletváltozást – a szebeni polgármester egy kirakatember, akit még ha ki is neveznek Geoană úr győzelme esetén, az kérészéletű miniszterelnökség lesz. Romániában nem működik az Obama-effektus – ez csak látszat, és csak Románia nemzetközi hitelének a fényezésére szolgál.”

Az EMNT elnöke hozzátette, e látszat gerjesztésében, sajnos, az RMDSZ is cinkosságot vállal. Tőkés László emlékeztetett: „láttuk, hogy amikor Markó Béla miniszterelnök-helyettes volt, akkor sem jutottunk semmire, ő csak egy függeléke volt a kormánynak. Ez képzelhető el Johannis esetében is.”

Az EP-képviselő még megjegyezte, hogy Geoană olyan „sápadt” volt a második forduló előtti kampányban, hogy főképpen a liberálisokról és az RMDSZ-ről beszéltek, és nem Geoanăről és a Szociáldemokrata Pártról – tehát mindezen szempontok határozták meg a választási döntését, zárta nyilatkozatát Tőkés László.

Nagyvárad, 2009. december 6.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010