2016. június 5. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László a rendszerváltozás folytatása jegyében szavazott

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke román állampolgárként és nagyváradi lakosként a bejelentett állandó lakhelye szerinti szavazókörben adta le szavazatát június 5-én délben, a romániai önkormányzati választások rendjén. Felesége és kisfia, valamint néhány munkatársa kíséretében érkezett a templomból jövet a Fő utcai 23-as sz. Napközi Óvoda épületében berendezett 113-as szavazókörhöz, ahol szívélyesen fogadták.



A szabályos rendben lezajlott voksolás után a magyar és a román sajtó rendelkezésére állt egy rövid elvi nyilatkozat erejéig. „Régen nem lehetett választani, hanem csak szavazni. Sajnos olyan idők következtek, amikor beidegződésből az emberek nagyon gyakran csak szavazni mentek, és nem választani. A rendszerváltozásnak része kell, hogy legyen a választás szabadságával való élés. Én ezt a jogomat akarom gyakorolni, és remélem, hogy szavazatommal hozzájárulok a rendszerváltozás folytatásához. Különösképpen fontos ez alapfokon, a helyhatósági választások idején, hiszen hol lehetne kezünkbe venni a sorsunk alakítását hitelesebben, mint éppen helyi szinten, ahol tőlünk függ településünk, falunk, városunk jövője. Ezért éltem – Temesvár szellemében – a választás demokratikus jogával” – mondotta Tőkés László a szavazókörből való kilépése után.
Az aznap esti urnazáráskor, az exitpoll-eredmények ismeretében Tőkés László a következőket nyilatkozta: „Nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci – szokták mondani a rezignált szurkolók. Sajnos a korrupció oda vezette Romániát, hogy – a futballról áttérve a nemzet, a magyarság érdekeire – nagymértékben az anyagiakról, a nyerészkedésről szól a politika is. Megvásárolták képviselőinket, megvásárolják szavazóinkat, szavazatainkat. A korrupció által nem érintett Erdélyi Magyar Néppárt védnökeként a választás szabadsága mellett álltam ki ezúttal is, ebben a kampányban is, éspedig amellett, hogy ne az anyagi befolyás, ne a rejtett vagy nyilvánvaló korrupció határozza meg szavazataink irányát, hanem közösségi érdekeink. S erre különösképpen oda kell figyelnünk a helyhatósági választásokkor, hiszen ez esetben kifejezetten önkormányzati-önigazgatási jogaink gyakorlásáról van szó, s nem mindegy, hogy megvásárolt emberek gyakorolják a vezető szerepet közösségeinkben, településeink élén, vagy pedig olyanok, akik rendelkeznek a választópolgárok bizalmával, és az ő érdekeiket híven képviselik. Feltételezem, hogy nagyon sok település magyar közössége fel tudja mérni, hogy ki képviseli őt hitelesen, de azt is látom, különösképpen a korrupcióban élen járó Bihar megyében, ahol magam is lakom a családommal, hogy nagyon sok helyi vezetőt megvásároltak azok, akiket a maguk rendjén Bukarestben vásároltak meg, éspedig a mi adólejeinkből. Nincsenek vérmes reményeim ebben a mai korrupt kliensrendszerben, talán csak egyfajta egyensúlyi helyzet kialakulásában reménykedhetünk, vagyis hogy nem jutnak túlsúlyba a megvásárolt, korrupt emberek, hanem olyanok kerülnek településeink élére, akik valóban képviselni akarják közösségi, helyi érdekeinket. Ezen felül még a választási csalások háttérbe szorulásában is reménykedhetünk, az új választási és kampányszabályok kedvezőknek mondhatók: ugyanis nem nyílt akkora tér a választási korrupció és a szavazatvásárlás számára az országban, bár Bihar ez alól is kivétel volt, mert itt heteken át folyt a »politikai majálisozás«, főleg a magyarok lakta vidékeken” – mondotta Tőkés László a vasárnapi önkormányzati választásokról.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010