AZ IGAZSÁG NAPJA – TÜNTETÉS A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUMÉRT

Sepsiszentgyörgy, 2012. szeptember 1.

Elődeink és őseink nyomdokában járva emeljük fel szavunkat a Székely Mikó Kollégiumot, a Székelyföldet, illetve egész nemzeti közösségünket és egyházi közösségeinket ért jogtalanság ellen. Én magam azért is jöttem el szívesen, mert ebben az iskolában tanult és nevelkedett édesapám, aki éppen 96 esztendős. Akár ő is itt lehetne a véndiákok társaságában. Ezért vagyunk itt családunk tagjaival és gondolunk együtt másik elődünkre, Tőkés József nagyapámra, volt sepsi esperesre, aki annak idején szintén benne volt az iskola igazgatótanácsában. Őseink jogán szólalunk fel mindannyian, mert nem hagyhatjuk veszendőben mindazt, amit nekünk Isten után örökségképpen hátrahagytak. A katalánokról ejtett szót Antal Árpád polgármester úr, és nekem eszembe jutott Románia újdonsült miniszterelnöke, aki nem átallotta a magyarság szemébe vágni, hogy Székelyföld nem létezik. Puszta jelenlétünk is eleven cáfolata annak, hogy igenis, az autonóm Székelyföld létezik és élni fog. Él az Isten és él az Igazság! Lennie kell Székelyföldön, lennie kell Romániában, lennie kell a Kárpát-medencében, lennie kell Európában igazságnak. Mert Isten maga az Igazság, az Ő szent fia, Jézus által. Ezért teszünk bizonyságot a mai napon Istenről és Igazságról, aggodalommal, de eleven hittel, körömszakadtáig ragaszkodva önazonosságunkhoz, hitünkhöz, kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz, tulajdonainkhoz, jogainkhoz. Ugyanezt tesszük huszonkét esztendő, vagyis az 1989-es változások óta. Fáradó, de megújuló erővel ugyanezt tesszük 92 esztendő óta, a többségi nacionalista és soviniszta rezsimek által elorozott jogainkért, tulajdonainkért, szabadságunkért kiállva.

Testvéreim! Mielőtt ide jöttem volna, néhány nappal ezelőtt, kaptam egy fenyegető SMS-üzenetet, amely el akart bátortalanítani az idejövetelemtől. Igen, a megfélemlítési módszerek még mindig működnek. A posztkommunista Romániában a megfélemlítés politikájának voltunk tanúi, az utóbbi években, különösképpen az utóbbi hetekben és hónapokban. A folyamatban lévő belpolitikai válságnak is kísérőjelensége. Erre irányult a buzăui bíróság önkényes, magyar- és egyházellenes, jogfosztó ítélete, amely börtönbüntetéssel fenyegeti meg azokat, akik törvényes módon kiállnak az igazság és a jogosság mellett. Találóan mondotta főtiszteletű Pap Géza püspök úr, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására vonatkozó határozat minden valószínűség szerint politikai megrendelésre és a titkosszolgálatok irányításával született. Ne hagyjuk magunkat megfélemlítetni, mert erre megy ki a játék, erre megy ki ez az ördögi praktika. Krisztus Urunk szavát szívleljük meg, aki arra buzdít, hogy ne féljünk. Ne féljetek! – mondja feltámadása tanúinak, a törékeny asszonyoknak. Nem féltünk akkor sem, amikor 1989-ben fegyvereket szegeztek ránk, de nem féltünk 1990 februárjában sem, amikor Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön tízezrek vonultak az utcákra Bibliával a kezükben, hogy síkra szálljanak a Bolyai Farkas Líceum, a Bolyai Tudományegyetem, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, és általában véve a magyar oktatás ügye mellett. Akkor még itt a téren áldott emlékű Sylvester Lajos beszélt negyvenezer ember előtt – ahogyan a korabeli sajtóban is olvashatjuk. Áldott legyen az emléke! Itt volt még akkor Kónya Ádám is közöttünk – és ha folytatnám a névsorolvasást, kifogynék a szóból.

Nem félt a boldog emlékű Márton Áron püspök, akinek a szavait idézte főtisztelendő Jakubinyi György érsek úr. Nem félt, mert Krisztusa és népe iránti hűséggel vállalta, hogy háborúságot szenvedjen az igazságért. Nem féltek nagy elődeink. Hadd egészítsem ki az idézeteket nagy püspökünk, Makkai Sándor szavaival, - mondom ezt Sánta Imrének is, aki előtt le a kalappal ezért a tiltakozási akciójáért. Makkai Sándor azt mondta, hogy számára Erdély ügye nem politikai ügy, hanem erkölcsi kérdés. Számunkra és politikusaink számára is elsősorban erkölcsi kérdés, hogy összefogjanak pártjaink és együtt képviseljék a magyar igazságot, a demokrácia és az autonómia értékeit, hogy csak néhányat említsek a sorból.

Testvéreim! Halljuk meg az „Új kiáltó szó” elkeseredett szavát a bányavidéki és máramarosi szórványvidékről. Új kiáltó szó hangzik felénk és felbátorít bennünket arra, hogy ne féljünk, mert gyermekeinkről, jövőnkről van szó. Ez a krisztusi lelkület állítja népünk ügye mellé a mai nagygyűlés hívő lelkülettel egybegyülekezet tagjait, Erdély történelmi egyházait, és késztet bennünket megszólalásra, ismételt kiállásra a Székely Mikó Kollégium, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a nagyváradi premontrei iskola és rendház érdekében, és nem kevésbé a zilahi Wesselényi Református Kollégium, a kolozsvári, alsóvárosi kétágú templom parkkertje védelmében – ahova egy otromba épületet akarnak erővel felhúzni.

Hölgyeim és Uraim! Az erdélyi magyar történelmi egyházak, mint ahogy elhangzott már, huszonkét éve szövetségben állnak és harcolnak jogainkért és javainkért. Néha ellankadunk, néha megtévesztenek bennünket, néha elengedjük egymás kezét, de mindig egymásra találunk. Túl a restitúciós bizottságon, tudnotok kell, hogy ez egy huszonkét éves történet, hogy amikor még sehol nem volt se törvény, se bizottság, se politikai akarat, egyházaink egy emberként álltak ki népünk ügye mellett. Végigjártuk a Washingtonba, New Yorkba, Brüsszelbe, Strasbourgba, Genfbe, Bukarestbe tartó hosszú utakat. Több mint négyezerre rúg azoknak a dokumentumoknak a száma – itt maradtam el a számolással –, amit 2002-ig nyújtottunk be az ingatlanok és az iskolaügy témájában. 2002 és 2008 között hét küldöttség járt Európa fővárosaiban az egyházi vezetőinkkel az élen.

Minő cinikus iróniája a hatalomnak, a sorsnak, a történelemnek és a politikának, hogy most az a Kató Béla püspök-helyettes egyik fő szervezője ennek a tiltakozó nagygyűlésnek, aki idén Romániából egyedüliként nyerte el az Európai Polgár kitüntetést. Amint ő maga mondotta, vannak közös ügyeink, melyekben nem alkuszunk. Ilyen most a Székely Mikó Kollégium ügye, és ebben kell most összefognunk. Ha tetszik, jelszó gyanánt: Együtt Erdélyért, népünk védelmében és érdekében, új egységben, újrateremtve megbomlott egységünket az egyházak között, a civil szférában és a politikai életben. Így kell összefognunk a demokrácia, a jogállamiság, a tulajdon joga és szentsége, az egyházi és vallásszabadság, az emberi és kisebbségi jogok, az önrendelkezés ügye mellett.

Joggal mondják, hogy amíg Romániában, ilyen korrupció van, mint amilyent feltételezünk az ingatlanügyek hátterében is, addig ne is álmodjon Románia a schengeni csatlakozásról.

A szívekhez fordulunk, Európához fordulunk, Románia kormányához, Románia államelnökéhez fordulunk, hogy teljesítse a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeit az ingatlanok, a tulajdon-visszaszolgáltatás, a „restitutio in integrum” szellemében. A hazai gazdaság és politikai korrupciónak vessenek már egyszer véget. Amint Joseph Daul és Wilfried Martens írta a napokban: az igazságügy függetlenségét biztosítsák Romániában, Buzăuban és Nagykárolyban is és mindenütt, ahol csorbát szenved a jogosság.

Hölgyeim és Uraim, kedves Testvéreim! Végére értem beszédemnek, de ne érjen véget ez a tüntetés, hiszen semmire sem megyünk, ha ellankadunk: ha kell, találkozzunk Marosvásárhelyen, találkozzunk Zilahon, találkozzunk Nagyváradon és találkozzunk Kolozsváron.

Viszontlátásra!