2022. december 6. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László gyújtotta meg a második gyertyát

Fellobbant a második adventi gyertyalángja vasárnap délután a nagyváradi a Szent László-templom mellett a Szent László Egyesület, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) által felállított adventi koszorún. Az eseményre sok helybéli látogatott ki.



Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a gyertya meggyújtása előtti rövid beszédében elmondta: korszakos jelentőségű esemény van készülőben, ezt jelzi advent valamennyi vasárnapja. „Új időszámítás kezdetét jelentette Jézus születése. Testében, személyében földre szállt maga az Isten” – hangsúlyozta. „Milyen kár, hogy a sötétség nem fogadta be a világosságot” – idézte János apostol evangéliumát, kifejtve, hogy az emberi történetben nem tükröződik a korszakos esemény jelentősége. Két egyszerű ember elindult szülőhelyére, hogy a szülővárosukban beírattassanak a népszámláláson, de még a vendégfogadóban sem fogadták be őket. Azonban a történet emberi oldala mellett megmutatkozik az üdvtörténeti oldala is, hiszen belép ebbe a miliőbe maga az Úristen – mondta a püspök.
A szent család elutasítottságát Tőkés László párhuzamba állította a közelmúlt magyar történelmének más eseményeivel: utalt 1989 szabadító karácsonyára, amikor az elnyomott nép tetszhalott állapotából, a lélekölő sötétségből az isteni szabadítás korszakos élményében részesült és kiszabadult a heródesi zsarnokság igájából. „Az ateista rendszer évtizedeken át nem tudta kiölni belőlünk azt a hitet, hogy Isten velünk van. Világosságra vágyunk és várjuk továbbra is a világ világosságát, Jézust” – emelte ki. Emlékeztetett továbbá 2004. december 5-ére, amikor „édes vér- és hittestvéreink egy jelentős része nem volt hajlandó befogadni határon túlra taszított testvéreit. Újból csak elutasították a vendégfogadó ház ajtaján kopogtató szent családot. Egy istentagadó világ képes volt megfeledkezni az istenes emberi indulatról és magatartásról” – fogalmazott. Megállapította, hogy jelenkorunkban az istentelenség másmilyen formában tovább terjed: „Istenét vesztette a világ és Európa. Továbbra is viaskodik a világosság a sötétséggel, továbbra sem akarják befogadni az élet Krisztusát és a világ világosságát.” Végül a népek békés egymás mellett élésének jegyében azt kívánta: „Milyen jó volna, ha ugyanazon Krisztusnak gyermekei egymásra találnának az Ő jászolbölcsőjénél.”
Az igei szolgálatot követően Tőkés László meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún. Az ünnepségen alkalomhoz illő dalokkal közreműködtek a Váradi Dalnokok Márkus Zoltán kántor-karnagy vezetésével.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010