2016. november 6. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László közéleti tevékenységéből

A hatvan évvel ezelőtt, 1956 októberében, Budapesten békés tüntetéssel kezdődött, majd az egész országra kiterjedő forradalmat és annak erdélyi, illetve romániai vonatkozásait eleveníti fel a Kincses Kolozsvár Egyesület október 12. és november 21. között zajló, összesen 36 programja, csatlakozva a magyar kormány által meghirdetett Magyar Szabadság Évéhez.



 A rendezvénysorozatot egyik epizódja az egyesület kolozsvári, Szentegyháza utcai székhelyén zajlott le november 3-án, ahol is a Forradalmár a forradalomról című fórum keretében Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével Csinta Samu újságíró beszélgetett az 1956 és 1989 közötti forradalmi ívről. A sajtó által „a '89-es temesvári események szikrájának” nevezett politikus ismert alakja helyett a meghívott „emberi arcának” előtérbe helyezésével próbálkozott a moderátor ezen a közönségtalálkozón.


A román kommunista diktatúrával és az ehhez idomuló egyházi vezetéssel szembeszálló református lelkipásztor, aki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendszerváltozás utáni első szabadon választott püspöke volt két évtizedig, már az elején leszögezte: nem érzi magát forradalmárnak, egyszerűen azt tette, amit tennie kellett abban a helyzetben, legjobb tudása és lelkiismerete szerint. Lelkészként, püspökként, politikusként is elsődleges volt számára a közösségszolgálat és közéleti szerepvállalás. Ezt tartja szem előtt mind a mai napig.


November 4-én este a nagyváradi Magyar Polgári Egyesületszervezésében tartottak rövid, bensőséges megemlékezést a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában, az itt található 56-os emléktáblánál. Csatlakozva magyarországi testvéreikhez, a megemlékezők ezen a nemzeti gyásznapon gyertyákat gyújtottak a magyar forradalom és a szabadságharc áldozataira, hőseire, mártírjaira emlékezve. Nagy József Barna egyesületi elnök mondott bevezetőt, Szomor Abigél egyetemi lelkész tartott rövid áhítatot, Tőkés László EP-képviselő és társai pedig megkoszorúzták az emléktáblát.
 

 
A világhírű Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze, aki rendszeresen ellátogat Erdélybe is. Legutóbb négy helyszínen szólaltatta meg azt a saját fejlesztésű zongorát, amit a szakma csodazongoraként emleget. Ingyenes hangversenykörútján Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Nagyvárad zenekedvelő polgári közönsége hallgathatta meg előadását. A koncerteken a részvétel ingyenes volt, de a helyi szervezők csatlakoztak a Kincses Kolozsvár Egyesület által meghirdetett adománygyűjtő akcióhoz, melynek kedvezményezettje a Küküllő-menti falvakban élő magyar gyermekek legfontosabb bentlakásos oktatási központja, a Magyarlapádi Szórványkollégium. A turné november 5-i zárókoncertjét a Nagyváradi Filharmónia hangversenytermében, telt ház előtt mutatta be a zongoraművész, Beethoven- és Liszt-művekből álló műsora a publikum ovációi közepette ért véget.
 

 
Elöljáróban Tőkés László európai parlamenti képviselő szólt a közönséghez, az esemény történelmi-politikai kontextusát vázolva, az előadóművészet, a zenetudomány és a nemzetszolgálat összefüggésében. Üdvözölte azt, hogy a szervezők és támogatók – Kincses Kolozsvár Egyesület, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, Szent László Egyesület, Partitipatio Alapítvány – ilyen rangos kulturális rendezvénnyel adóznak 1956 emlékének. Kiemelte a rendezvénysorozat karitatív jellegét, méltatta a kiváló előadóművészt és a „csodazongorát” hét év alatt megalkotó csapatot, emlékeztetve: az újfajta hangzásideált megvalósító, formailag is azt szolgáló magyar hangszerrel végsőkig letisztult zongorajáték válik lehetővé, kristálytiszta, egyenletes hangminőség, melyet sem a levegő magas páratartalma, sem szárazsága nem befolyásol. A püspök a magyar szellem teremtő és megújuló erejét kidomborítva, a Szentírásból vett példázatokkal élve, hitünk és nemzetünk hőseit méltatva, népünk és szabadságharcaink elárulóit is felemlegetve vont ívet 1956 és 1989, illetve a magyarországi és erdélyi múlt és jelen között. „Szabadságharc és árulás kettősségében élünk hatvan éve, Magyarország újkori szabadságharcát vívja, Itt, Erdélyben idegen, elnyomó hatalommal szemben kell kivívnunk jogainkat, szabadságunkat, túlélésünket” – mondotta az EMNT elnöke, aki a számos pozitív jel és fejlemény által megelőlegezett, remélt és várt „magyar feltámadást” úgy látja bekövetkezni, ha „elejét vesszük mindenféle árulásnak, és véghezvisszük szabadságharcunkat”.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010