2015. augusztus 18. kedd
Tőkés László: „Nemzetünk élni akarásának ékes bizonyítéka a Kolozsvári Magyar Napok”
2015. augusztus 17-én este a Kolozsvári Magyar Operában hivatalosan is megnyitották a 6. Kolozsvári Magyar Napokat. A köszöntőbeszédek után a Magyar Állami Népi Együttes műsorát tekinthették meg a színháztermet megtöltő meghívottak és érdeklődők.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő a maga során méltatta a szervezők eredményes munkáját, és kijelentette: a Kolozsváron fél évtizede meghonosított nagyszabású esemény meggyőzően és hitelesen tanúskodik egész Erdély nemzeti- és kulturális örökségének gazdagságáról.
„A trianoni diktátum 95. gyászos évfordulóján és emlékezve a 25 évvel ezelőtti rendszerváltozásra, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a román nacionalista diskurzus még mindig él, és a Funar-korszak megaláztatásainak érzése még mindig nyomasztó emlék a kolozsvári és erdélyi magyarság körében” – mondta Tőkés László, utalva ezzel a romániai kisebbségi- és nyelvi jogok folyamatos csorbulására. Az EP-képviselő magyarellenes bukaresti agitációról beszélt, amikor kitért a Bukarest és Budapest között jelenleg is tartó nyilatkozatháborúra. „Itt, Mátyás király városában, Európa ifjúsági fővárosában nem feledhetjük el, hogy magyar közösségünk számára még mindig nem biztosítják a szabad nyelvhasználatot, s ezen viszonyok között csodaszámba megy a Kolozsvári Magyar Napok tüneményes felfutása, ami nemzetünk élni akarásának ékes bizonyítéka” – jelentette ki.
Az EMNT elnöke a Kárpát-medence egyik legjelentősebb kulturális seregszemléjének nevezte az egy héten át tartó fesztivált, s megköszönte a szervezőknek, hogy hat évvel ezelőtt – a megfelelő pillanatban – mertek nagyot álmodni, s elképzelésükből minden helybélit és vendéget megörvendeztető minőségi rendezvénysorozat született.
„Idegen impérium alatt sínylődő kisebbségünk előtt erős várként emelkedik a Farkas utcai református templom, melynek felújított külalakjában gyönyörködhettünk, s melynek átadásával méltó módon kezdődhettek el a Kolozsvári Magyar Napok. A megújult templom is azt üzeni: bátor eleinkhez méltóan kell megvívnunk végvári küzdelmeinket” – fogalmazott Tőkés László, aki a fesztivál „Minden (t)rendben” mottójára utalva kijelentette: reméli, hogy az esemény pozitív üzenete elhallatszik a Kárpátalján élő magyarokhoz is, akik a háború sújtotta helyzetükben puszta megmaradásukért küzdenek.
A szervezők a 6. Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartama alatt várták és fogadták a kárpátaljai magyarok megsegítésére szánt adományokat a belváros több pontján felállított urnáknál, sms-ben vagy az esemény internetes felületein és kiadványaiban közzétett bankszámlaszámon.
hírek
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme












