»
Washington, 2014. május 29.
2014. május 29. csütörtök
Tőkés László nyilatkozata az EP-választások tárgyában
Személyemtől függetlenül utólag is sajnálom, hogy a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások miatt Erdélyben nem jött létre az összmagyar lista, így harmadszorra már nem tudtuk hozni az eddigi két EP-választáson elért kilencszázalékos magyar eredményt.A végleges eredmények ismeretében gratulálok az RMDSZ két megválasztott európai parlamenti képviselőjének.
Személyemtől függetlenül utólag is sajnálom, hogy a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások miatt Erdélyben nem jött létre az összmagyar lista, így harmadszorra már nem tudtuk hozni az eddigi két EP-választáson elért kilencszázalékos magyar eredményt. A számok tükrében jól látszik, hogy a néppárti szavazatokkal, illetve az összpárti indulásból fakadó szavazókedvi plusszal most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő - apropó, következésképpen: eggyel kevesebb román! -, de ez a már a múlté, remélem, a pártok vezetői levonták a szükséges következtetéseket.
A nemzeti lista erdélyi képviselőjeként a magam részéről továbbra is folytatom a hét esztendeje elkezdett munkámat. Azon leszek, hogy megvédjük eddigi eredményeinket, megvédjük természeti kincseinket és kulturális örökségünket, megerősítsük az Európai Unióban formálódó magyar uniót, megoldjuk az őshonos nemzeti közösségek európai védelmét. Legfőbb célkitűzésem továbbra is az, hogy az elszakított magyar nemzeti közösségeink élhessenek az Európában sikeresen alkalmazott autonómia intézményével.
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világosan megfogalmazta: „A magyar ügy európai ügy”. Ahhoz, hogy azzá tegyük, együttműködésre van szükségünk, egyként kell kiállnunk minden magyarért. Ezen stratégiai céljaink minden pártpolitikai szempontot felülmúlnak. Brüsszelben és Strasbourgban a nemzet háromharmadát képviseljük.Washington, 2014. május 29.
Tőkés László EP-képviselő
hírek
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre
2024. december 11. szerda
Tőkés Lászlót meghívták a MAGYAR ÖRÖKSÉG 111. díjátadó ünnepségére
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció